Zombik földjén. Nem kell ehhez Zombieland kérem szépen. Bár a mutáns változat csak a vásznon tombol, hétköznapi társaik nap, mint nap szemeznek velünk és harapdálnak tekintetükkel. Egészen addig, amíg mindannyian be nem tagozódunk, asszimilálódunk közéjük. Zombikká válunk, élő zombikká, mindenféle kannibalizmus és harapdálás nélkül. Ruben Fleischer rendező persze kifordítja mindezt és a cseppet sem gyilkos valóságból véres paródiát kreál.

Woody Harrelson pedig úgy irtja a zombikat egy falat Twinkie nevű Amerikában népszerű süteményért, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Magyarok, véreim! Vajon mi megtennénk –e ugyanezt egy tálca Rákóczi – vagy ha úgy jobban tetszik habos – túrósért. A kérdés persze költői, és csak annyira komoly, amennyire maga a Zombieland. A film azért még így is tartalmaz egy-két üzenetet tanulságképpen. Mégse távozzunk már üres fejjel és egy zacskó popcornnal a gyomrunkban az előadás végeztével.

Van négy egymástól tulajdonságaiban, jellemében eltérő zombivadászunk. Azon a néven futnak, ahová éppen tartanak. Columbus (Jesse Eisenberg) például egy szerencsétlen lúzer, aki immunis embertársaira, sőt a társadalom problémáira is. Igazi antiszociális figura, akinek még életében egyetlen nője sem volt. Az első, aki bekopogtat az ajtaján egy kisebb szunya után azonnal zombiként ugrál rá. Mondjuk az is kérdés, hogy mikor történik meg velünk ilyen a valóságban. Egy álomszép csaj csak úgy se szó, se beszéd bekopogtat hozzánk. Magyarországon ez kizárt. Vagy ha igen az Bibliát árul és igét hirdet. Kösz szépen. Columbus beszari, viszont vannak szabályai, és ezek biztosítják számára a túlélést. Itt van azonban az útjába kerülő egyszerű parasztgyerek, aki egyenesen várja a mutánsokat. Majd amikor szembe jönnek vele, úgy pusztítja őket, mint a kevésbé hasznos csótányokat. Akad még két vagány lány, akik többször zsebre teszik fura párosunkat. És persze az egyik kora és kinézete révén Columbus vonzáskörzetébe kerül.

Fleischer nem magyarázkodik, nem kertel, és ami lényeges nem húzza az időt. Hiszen az drága. In medias res egyből fejest ugrunk az apokalipszis közepébe. Nincs felesleges momentum, csak hullahegyek, vérszag és amputált testrészek. Meg persze egy balfasz, aki kommentálja és megéli az eseményeket egyszersmind. A narrációkon és a végtelenül eltúlzott gyilkolászásokon pedig borzongás helyett röhögünk. Elég nagyokat. Fleischer nem nagyképűsködik, nem száll el a lilaködös tartományba, és még véletlenül sem akarja komolyan venni magát. Célja a szórakoztatás és kisebb pirulák formájában az elgondolkodtatás. A nevelést, mint olyat hála az égnek mellőzi. Az lenne még hatalmas szívás. A főhősöket inkább csak flashbackek formájában mutatja be. Így is mindössze részinformációkat közöl, igazi karakterépítést talán csak Columbus esetében kaphatunk.

A zombivadászok különbözősége, eltérő személyisége és az ebből eredő konfliktusok tovább növelik az egyébként sem alacsony szinten álló humorfaktort. Woody Harrelson tulajdonképpen otthonosan mozog a közegben, élvezi a figurát, annak ellenére, hogy három (hozzá képest) takonnyal szeli keresztül-kasul Amerikát. Fleischer pedig bátran keveri a műfajokat, a road-moviet a harsány paródiával, a horrort a tinivígjátékkal. Mindenből egy kicsikét, csak az íze kedvéért. Egyiket sem a másik rovására. Persze azért vannak holtpontok. Az érzelmi szálak sete-suták, Bill Murray cameoja ugyan ügyes húzás, mégis le-lefullad közben a mutatvány. A két kamasz összeborul, mint a fejes káposzta, abban nincsen hiba. Az odáig vezető út azonban valahogy kakukktojásnak tűnik, néhol kifejezetten idegesítő és kevésbé érdekfeszítő. A fináléban, egy vidámparkban cserébe viszont kiteljesedik Woody barátunk, és a mutánssá vált emberek nagyon hamar bevégzik földi létüket. Na, igen ilyen tökös legény mellett nem könnyű zombinak lenni.

Jesse Eisenberg 25 éves létére még mindig kamasz kölykökkel szórakoztatja magát. Meddig lehet ezt csinálni? Egyelőre nem öregszik, van még egy-két éve. Aztán elgondolkodhat hogyan tovább. Most azt nyújtja, amit a Kalandparkban már egyszer elsütött. Ide ez bőven elég. Emma Stone-ból és Abigail Breslin-ből még bármi lehet. Előbbit remekül sminkelték és selypes beszéde még vonzóbbá teszi. A jövője még bizonytalan. Abigail Breslin felnövőben. Még mindig benne van az a tehetségszikra, ami A család kicsi kincsében megmutatkozott. Woody Harrelson hibátlan és tökéletes. Az igazi motor. Tőle működik igazán a Zombieland.

Fleischer úgy követi a hasonló műfajú A haláli hullák hajnala fő irányvonalát, hogy közben ahol szükséges szívesen letér róla. A „message”-dzsel pozítiv bogarat ültet füleinkbe, Woody Harrelsont pedig hagyja brillírozni a kamaszok között. Mi hiányozhat ezek után? Talán csak egy habos túrós a zombik között. A végére mégiscsak összerázódunk velük.

Értékelés: 8/10

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.