Miután Herendi Gábornak nem sikerült még fél komoly művészfilmessé sem avanzsálódnia (Lora) berántotta a kéziféket és maradt a kommersznél, amiben állítólag otthonosan mozog. Rosszabb úgysem lesz, mint a Magyar Vándor és talán akkorát sem fog bukni, mint a Lora, gondolhatta magában, úgyhogy hat év után ismét összerántotta a csapatot, egy kis "amerikázásra".
A színészek valószínűleg úgy örültek az ajánlatnak, mint majom a farkának, hiszen még New Yorkban is eltölthettek pár napot. A magyar ember egyébként is arról híres, hogy nagyon szereti a potyát. Persze kellett egy-két új tag a brigádba, vérfrissítés gyanánt. Divinyi Réka a papírízű életidegen párbeszédek nagykövete innen sem hiányozhat. Nevezhetjük nyugodtan sztár-forgatókönyvírónak, hiszen lassan nincsen hazai film szerény személye nélkül. Csuja Imre egy magyar maffiózót alakít, Tompos Kátya pedig az ő féltve szeretett lányát. Hrutka Róbert zeneszerző viszont stabil tényező, ami érződik a muzsikán. A címadó dal például kísértetiesen hasonlít a Bon Bon slágerré érett akkordjaihoz, nyomják is orrba-szájba, tízpercenként felcsendül belőle néhány taktus.

Képregény formájában értesülünk az előzményekről, rögtön a mozi kezdetén. Ötletes, csak kissé felesleges, hiszen kevés olyan ember van, aki még nem látta az első részt, legalább a tévé képernyőjén keresztül. A TV2, mint kiemelt szponzor és hűséges propagáló elsütötte néhányszor fő műsoridőben. A Várnai testvérek a lottónyereményből elkészítették világraszóló filmes projektjüket, Bűnös Város címmel, ez jól rímel a büdösre, ami visszatérő poénbonbon lesz a moziban. Szegényes ugyan, de valaki még harmadszorra is jót vihog rajta. A Bűnös Város megbukik, viszont a tesók egy internetes oldalon meglátják régi ismerősüket, Alexet. Nosza hát, átugranak a tengerentúlra, hogy kiverjék belőle az elcsórt hatvan milkájukat.

Herendi Gábor nem sokat spekulált azon, hogyan folytassa azt a vállalkozását, amivel berobban a hazai filmes piacra. Leporolta a Valami Amerika forgatókönyvét és szinte egy az egyben átültette azt egy színházi előadás előkészületeinek keretei közé. Divinyi Réka belekontárkodott a dialógusokba (fájó pont ez nekünk nézőknek) és valószínűleg hitelesítette a környezetet, hiszen színházi dramaturgként kezdte sokoldalú pályafutását. Divinyi azt nyilatkozta valahol, hogy nem szereti, ha a csepűrágók improvizálnak, felrúgják a szkriptben leírtakat, mert ő minden egyes papírra vetett mondatot alaposan átgondol és megszerkeszt. Nos erről annyit, hogy néhány lángelme félrészegen is veretesebb a valósághoz jobban alkalmazkodó párbeszédeket szül, mint agyonsztárolt írónőnk.

Herendi nagy spékkel indul főhőseink ripsz-ropsz New Yorkban teremnek, majd egy szempillantás alatt az alkalmi színháznak kinevezett ipari raktárban. De hova ez a nagy sietség, ez a kapkodás, sürgés-forgás kérdezhetnénk, amikor az utolsó félóra olyan, mint egy Broadway-musical filmes változata magyar köntösben (és körülbelül ennyire érdekes valamint eredeti is egyben). Klipözön, melynek szüneteiben elhangzik egy-két prózamorzsa, ami feloldja a konfliktusokat, ezek persze ugyanazok, mint az első részben. A szerelmespárok összevesznek, játszanak egymás idegeivel, féltékenykednek, hebrencskednek, majd nagy csókcsaták közepette megint egymás karjaiban vigasztalódnak. Alex huncutkodásai lépésről-lépésre kiszámíthatók, itt nincsenek sokismeretlenes egyenletek. Azt is tudjuk, hogy a végén ismét tőrbe csal mindenkit, és jó szokásához híven megfújja a lóvé, de persze nem egyedül távozik a színről.

A rendező megállás nélkül böfögi hamis sztereotípiáit. Honnan veszi például, hogy egy magyar keresztapa Korda Gyurit hallgat többmilliós terepjárójában, egyfolytában szotyizik és javítja rosszul használt szóvégi ragjait. Milyen ordas földöntúli tévképzet ez! Herendi viszont rendesen kiszolgálja a férfinépet és iszonyatos ribancbörzét rendez, lengeöltözetű színésznőkkel és táncoslányokkal. Szabó Győző úgy szállítja a csajokat, mint egy muffmágnes pornóproducer. Nem kell sokáig morfondírozzunk azon, honnan ismerjük ezeket a hölgyeket, hiszen hétről-hétre feltűnnek a TV2 Popdarálójában Kovács Áron társaságában. Ez így költségkímélő megoldás, talán a kereskedelmi csatorna fizette őket. A csajok már nem járnak ilyen jól, nekik Csuja Imre söröshordó méretű pocakja jut. Hrutka dalai olyanok mint Britney Spears, vagy Christina Aguilera slágerei a 90-es évek végén (kivéve a Tankcsapdát, nem is értjük, hogy miért és hogyan keveredtek ők ide). Ezen már régen túlhaladt a világ, mi szégyenszemre leragadtunk itt.

Néhol a karikatúra illatát szagoljuk a levegőben. Herendi a Bűnös Várossal és a rendező karakterével jó nagyot rúg a művészfilmesekbe és az önimádó direktorokba. Azért visszás ez Herendi megfogalmazásában, mert éppen ő megy le kutyába, a siker és a pénz érdekében. Az előítéletességre vonatkozó vádakat megelőzve néhány erényt azért megcsillant a film. Egy pont jár a takarítónő castingért, amiből egy felet elveszünk az Animal Cannibals ósdi, szarrá rágott aláfestő zenéje miatt. A kék majom és a köré szerveződő poénok is megérnek egy felet. A Schütz Ilára való emlékezés pedig nemes gesztus, de pontot nem adunk érte.

Pindroch Csaba már majdnem olyan, mint az apósa, Verebes István. Épp úgy kopaszodik, előbb-utóbb őszülni fog, lassan már a fülembe cseng, ahogy szuszog. Szabó Győző nem rossz, mint ahogy Hujber Ferenc sem, mindezt persze a körülményekhez képest jegyezhetjük meg. Szervét Tibor közel sem olyan természetes, mint az előző részben. Csuja Imre magabiztos, Ónódi Eszter pedig olyan, mint egy középkorú tanárnő, elviselhetetlen. Oroszlán Szonja feneke megmozgatja a fantáziánkat, pláne hogy állítólag nem használt testdublőrt. Kérdéses, hogy Szonja segge megéri-e a jegy árát. Biztosan lesz olyan, aki azonnal rávágja az igent.

Herendi Gábor folytatása a végére teljesen kifullad és a dalbetétekkel iszonyú vontatottá és erőltetetté válik. A poénokon azonban szinte visítoztak a teremben ülők. Mivel nem valószínű, hogy mindenki kocsmában töltötte az idejét a vetítés előtt, szomorúan kell ismét megállapítanunk, hogy ez ma a közízlés Magyarországon. Lehangoló, de el kell fogadni. Ja és még valami: legutóbb hiányoltuk Gesztesi Károlyt. Nem veszett el, nem alakult át, itt van, szőrös személye, igaz mindössze pár percre boldogít minket. Valószínűleg ezért is jó kis gázsit sikerült kialkudnia. Lelke rajta.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazz 2009.10.30. 09:54:10

Egy hete láttam. Szokásos magyar történet, sokkal szarabb, mint az első rész. Nem annyival szarabb, mint az Üvegtigris2 az Üvegtigris1-nél, de néha kifejezetten kínos volt a film.
Nekem bejött az, hogy Csuja Kordát hallgat, a kevés jó poén közül ez volt az egyik legjobb.
Ónodi Esztert imádom, neki elég mosolyogni is ahhoz, hogy jó legyen. Hujber fulladozott ebben a gyenge karakterben, ő sokkal többre hivatott.
Pindroch és Szabó szokás szerint túljátszották a szerepüket, de ezt már megszokhattuk tőlük. Szervét viszont amilyen kiemelkedően jó volt az első részben, olyan gyenge volt most.
A forgatókönyv egyértelműen szar volt.
A Bűnös várost viszont megnézném! :-))))

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: