Nem titkolhatjuk, hogy Jakubisko mozija két és félórás. Kegyetlenül hosszú. Főként akkor, ha azt érezzük, hogy ezt az irdatlan mennyiségű játékidőt a szerencsétlen rendező nem képes végig érdekfeszítő momentumokkal megtölteni. Egy ideig elnézegetjük Báthory Erzsébet tudathasadásos küzdelmét önmagával, környezetével, megértjük csalódásait, szomorúságát, átéljük örömeit, bánatait, és végtelennek tűnő magányát. A direktor ugyanis szemmel láthatóan erre helyezi a hangsúlyt. Fókuszban a grófnő valódi jellemének analizálása áll. Leszámol minden legendával, és azt erősíti, hogy a Báthory egy manipulatív, gonosz összeesküvés áldozata lett, a róla elterjedt mendemondák pedig félreérthető és rosszindulatú pletykákból származnak. Nincs ezzel semmi baj, a mai történelemtudomány is inkább ezt az elméletet támogatja. Csak akkor nem értjük, hogy miért mutatja félóránként a félpucér Báthoryt, amint egy kád véres vízben fürdőzik. Ezen bevillanó képsor funkcióját, mondanivalóját nem sikerül megtalálni.

Jakubisko túl sokat akar megmutatni - szinte mindent -, amivel belefullad a szőrszálhasogató részletesség csapdájába. A cselekmény több helyen leül, főleg a grófnő és Darvulia kapcsolatának boncolgatásánál, de a két szerzetes bohóckodásainál is gyakran mocorgunk a székünkben és lessük az órát. A direktor mindössze harminc-negyvenpercnyi feszültséget pakol a Báthoryba, ami lássuk be, hogy egy tévéfilmhez talán elegendő, viszont egy moziban édeskevés. Báthory Erzsébet Anna Friel tálalásában inkább egy esendő, vívódó, sokszor az őrület határán táncoló asszony. A határozottsága, szilárd, szigorú jelleme elhalványul, ezért aztán elmaradnak a késhegyre menő komoly, éles viták, konfliktusok. A Thurzó Györggyel folytatott magánháborúja is erőtlen például.

A díszletek ugyan helyén vannak, többé-kevésbé hitelesek, de a jelmezek olyanok, mintha valami harmadosztályú ruhakészítő üzem raktárából hozták volna. Lehet, hogy egy-két kosztümön még pecsétet, vagy ételmaradékot is találnánk. Selejtezésre váró leharcolt göncök ezek. A szereplők persze rendesen véreznek, a nők melleket villantanak, de az összhatáson ez vajmi keveset segít, még akkor is, ha Anna Friel domborulatait napokig nézegetnénk. Szomorúan kell konstatálnunk, hogy Jakubisko Báthory értelmezése lassú, unalmas, didaktikus, és több helyen is végtelenül nagy türelem szükségeltetik hozzá.

A már említett Anna Friel kevés ehhez a szerephez. Egyelőre. Lehet, hogy később, némi tapasztalattal a háta mögött többet tudott volna hozzátenni a karakterhez. Karel Roden Thurzó szerepében talán kicsit összeszedettebb, de tud ő ennél jobbat is (lásd Spíler). Vincent Regan (Nádasdy) és Hans Matheson (Merisi Caravaggio) közül az utóbbi kiköpött buzifiú, míg az előbbi férfias jelenség. Ahogy a szerepük megkívánja. Franco Nero II. Mátyásként kapott egy-két mondatot. Szánalmasan gyenge produktum. Az olasz színész valószínűleg már csak hazánkban sztár. Máshol jóformán azt sem tudják kicsoda.

Juraj Jakubisko egy nagyszabású, nemzetközi forgalmazásra is alkalmas történelmi drámát szeretett volna csinálni. A szlovákok és csehek kajálták. Számunkra maximum a grófnő magyar származása, és a jelenleg Szlovákia és Magyarország között fennálló mondvacsinált politikai hisztéria miatt lehet pikáns és érdekes. Azt azért megjegyeznénk, hogy Koltay Gábor bármelyik munkájánál mérföldekkel jobb ez a film. Mondjuk ez már régóta nem kategória.

Értékelés: 4/10

misóka