A grandiózus Alkonyat mánia közben surran be a mozikba Csupó Gábor új filmje. Jó ez az időzítés? – kérdezzük fennhangon. Dehogy. Miért is lenne? A Holdhercegnőnek csak morzsák jutnak, éppen hogy szállingóznak a terembe azok, akiket nem fertőzött meg egy gyerekes vámpírrománc. Hiába a földbe döngölő kritika, ha győz a józan ész fellett a mindent elsöprő marketing. Pedig Csupó már bizonyított. A Híd Terabithia földjére gyermeki bája, érzelemdús és szenvedélyes története rabul ejtett kölyköt, felnőttet egyaránt. Csupó most is jó terepre téved. A közben összetákolt Simpson utánzatot (Immigrants menni Amerika) pedig gyorsan felejtsük el.

Elizabeth Grouge  mesekönyve A fehér lovacska kellemesnek mondható alapanyag. Habár többszörösen díjnyertes és világszerte ismert műről van szó, erről Magyarországon Benkő és a Barátok közt territóriumában erről vajmi keveset hallani. Úgyszólván ismeretlen fogalom. Maria Merryweather az apja halála után árván maradt kislány nevelőnője társaságában mogorva nagybátyjához, Sir Benjaminhoz költözik. Holdfölte völgy eleinte nem testszik neki, de egy csodás mesekönyv hatására egy évszázados titokra döbben rá. Ő a völgy Holdhercegnője, akinek a következő telihold eljövetelekor meg kell találni az elveszett gyöngyöket, hogy elsimítsa az ellentéteket két viszálykodó família között és megmentse a völgyet a teljes pusztulástól.

Csupó nem sokat kockáztat. Újabb élőszereplős mozijával sem kísérletezik. Minek is? Nem érdemes. Az sem könnyű feladat, hogy ugyanazt a varázslatot megteremtse, ami a Híd Terabithia földjére esetén már egyszer sikerült. És a rendező önfeledten repetáztat. Mi pedig jóízűen elfogyasztjuk újra, azt, amit már előzőleg bekajáltunk.  Ebben viszont egy cseppnyi pejoratív felhang sincsen. Csupó felvállalja önmagát és büszkén hirdeti, a bennünk lévő gyermeki lélekre játszik. Mint a legjobb animációs filmek. Persze közben mélyebb vizekben evickél. Természetes emberi érzelmekről, érzésekről mesél. Barátságról, családról, szerelemről, kapzsiságról, ellenségeskedésről, az összetartás erejéről. Közérthetően és jó értelemben vett szeretettel. Vigyázva arra, hogy még véletlenül se csússzon a csecsemőknél szokásos gügyögés szintjére.

Persze közben most sem hanyagolja a fantáziánkat. A történet is megkívánja. De ezt is az érzelmeken keresztül hívja tetemre. Most sem esik abba a csapdába, hogy filmjét teletömködje ezer színben pompázó, a számítógépet megdolgoztató számítógépes trükkökkel. Ezzel tényleg sokat veszítene. Legfőképpen a Holdhercegnőben ezek nélkül megmaradó és fontossá váló személyességet. A rendező nem siet, lassan bontja ki a sztorit. Fokozatosan leplezi le a mese megértéséhez hiányzó láncszemeket. Talán néhol kissé döcögősnek tűnik a tempó. Sőt ha a Fel című Disney animációval állítjuk párhuzamba, hajlamosak vagyunk az „öreguras” bélyeget is rásütni. Pedig jönnek azok a kalandok, csak nem olyan szélvész gyorsasággal.

Csupó ezúttal is ügyesen lavírozik, és elkerüli, hogy mézédessé, szirupossá váljon a terméke. Pedig a kísértés végig bárdként lebeg a feje fölött, de szerencsére a gyilkos eszköz most a helyén marad. Nincs tehát miért aggódni.   A rendező változatlanul az egész családnak készíti filmjét. A gyerekek élvezhetik a mesét, a gyönyörű látványt, a szép magyarországi helyszíneket, az érdekes, sokszínű karaktereket, a szülők pedig gyönyörködhetnek csemetéikben, és jólesően nyugtázhatják, hogy maguk sem unatkoznak. Erre szokták mondani: a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad.

A jól megírt figurákhoz jó színészek kellenek. Nem feltétlenül élbolyba tartozó, rivaldafényben lubickoló első ligás sztárok. Csupó tudja ezt. Tökéletesen választ például gyerekszínészt.  Dakota Blue Richards bájos és helyes. Ehhez járul még egy adag tehetség is. Nyoma sincs a szappanoperákban megszokott mesterséges viselkedésnek, megjátszott érzelmeknek, vagy irritáló affektálásoknak, nyávogásoknak. Ioan Gruffudd és Natasha McElhone ideális szerelmespárt alkotnak. Juliet Stevenson pedig elragadóan alakítja a kifordított Mary Poppinst. Tim Curry ugyan jelentősen elhízott, betölti az egész vásznat, de egyúttal jelzi, hogy még életben van, a későbbiekben lehet vele számolni.

Büszkék lehetünk Csupó Gáborra, mint egy olyan magyar származású filmesre, aki nem felejt el színvonalat produkálni. Nem tudjuk ugyan, hogyan birkózna meg például egy drámával, romantikus vígjátékkal, azonban a gyermekeket nagy mértékben  szem előtt tartó kalandfilmben verhetetlen. A műfaj koronázatlan királya. Neki ez valószínűleg nem okoz álmatlan éjszakákat. És amíg ilyeneket látunk tőle, nekünk sem.

Értékelés: 7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.