Hugh Grant két év pihenés után megint beletrafált abba a szerepkörbe, ami a kora okán joggal megilleti: a kivénhedt nőcsábászéba. Most sem csinál semmi egyebet, mint amit a korábbiakban megszokhattunk tőle. Ártatlan nagy boci szemekkel bámul a kamerába, vagy éppen a partnerére, húzogatja a száját, elsüt egy-két faviccet, és persze közben szerelmes. Azonban van egy kis bibi. Ami a Sztárom a páromnál (csakhogy valami jobbat említsünk) még bejött, az mára már a szánalmasnál is szánalmasabbá válik.

Egyszerűen nevetséges. Mély gödör ez semmi más.

Van persze egy oldalbordánk is, hiszen Ádámnak is ott volt Éva a Paradicsomban. A Szex és New York folytatása előtt becserkészték Sarah Jessica Parkert. Rajta bukik meg az az elmélet, miszerint minden nőből lehet bombázót faragni a vásznon. Parkerből képtelenségnek tűnik. Kezdjük ott, hogy girhes, mint egy pár hónapos kiscsikó. A szeme olyan, mintha állandóan valamilyen cseppet használna. Az orra hatalmas, a melle meg úgy áll, mint Labancz Lillának az Álom.net-ben. Végig azt találgatjuk, hogy ez sebészkés, vagy egy speciális melltartó műve –e. Ez mind nem is lenne probléma, ha volna belső kisugárzása, vagy némi tehetsége. De nincs. Affektál, virnyákol és nyávog. Folyamatosan. Pont úgy, hogy kirázzon tőle a hideg. Még most is borzongunk és vacogunk, ha visszagondolunk erre.

Olyan ez a páros, mint Marc Lawrence író-rendező (Két hét múlva örökké, Zene és szöveg) – Hugh Grant hűséges pajtása – története. Sótlan, ellenszenves, unalmas, fantáziátlan és még morzsáiban sem eredeti. A Miért éppen Minnesotában elküldték Renee Zellwegert vidékre, hogy rendbe szedje egy multi ottani kirendeltségét. A filmünk középpontjában lévő házaspárunk egy tanúvédelmi program keretében ugyanezt teszi a házasságával. Látnak egy gyilkosságot, úgyhogy el kell menekülniük egy olyan helyre, ahol a kutya se keresné őket. A férj megcsalta a feleséget, ezért most fasírtban vannak. Naná, hogy a végén kibékülnek, sőt még némi utánpótlásról is gondoskodnak. Jaa, hogy lelőttem a poént? Tessék felébredni romantikus vígjáték lévén más nem is jöhet szóba. A felháborító az, hogy ebbe a végtelenül szenvedélymentes zagyvaságba még egy esetlen krimiszálat is belepumpálnak. Több mint szégyen ez már kimeríti az aberráltság fogalmát. 

Lawrence görcsösen gerjeszti a két főhős közötti konfliktusokat. Mikor már minden megoldódni látszik, bedob egy véres koncot, amin marakodhatnak még egy kicsit a békülő félben lévő ebek. A totális nyálcsorgató happy end ugyanis csak a végén következhet. Addig meg várunk. Például egy világmegváltó mosolyra, vagy egy jóízű röhögésre. Mint oly sokszor, most is hiába. Óhatatlanul elkalandoznak a gondolataink. Érzem, hogy a cipőm majd leesik a lábamról, így erősebbre kötöm a fűzőmet. Lassan csinálom, de közben sem történik semmi, pusztán áligazságokkal teletűzdelt párkapcsolati moralizálgatásokban gázolunk. Nem bírjuk a küzdelmet, egy pillanatra elbambulunk és máris a vidék-nagyváros sztereotípiákra ocsúdunk.

Az epizódszereplők szerethető helyi bugrisok, akik jelen esetben is bölcsek és úgy szórják a nagy élettapasztalatról árulkodó alapvetéseiket, mintha azt az anyatejjel szívták volna magukba. Ezek lennének a poéncsírák. És persze az, hogy Hugh Grant szemezget egy medvével, Sarah Jessica Parker meg lefújja az állat ellen használandó paprika spray-jel. A tévében Piszkos Harry vagyis Clint Eastwood teremt rendet, a réten céllövősdit játszanak, utalva a helyiek republikánus elkötelezettségére. Azt pedig, hogy a vidékiek barátságosak és közvetlenek abból szűrhetjük le, hogy az autókban mindig benne hagyják a slusszkulcsot, mondván akinek szüksége van rá elviheti. Másnapra úgyis visszakerül valahogy. Csodálatos. Tényleg erről kéne szólnia egy romantikus komédiának? Kötve hisszük.

Mint egy elszabadult bika úgy csörtetnénk ki a film közepén a teremből. Nem akarunk feltűnést kelteni és ki is fizettük a jegy árát, így maradunk. Kínlódva nézzük Hugh Grantet, ahogy elhasznált manírjait váltogatva bújik abba a figurába, ami tulajdonképpen a saját hétköznapi énje. Akkor fog el egy kis irigység, amikor arra gondolunk, hogy szépen megél belőle. Az sem zavarja, hogy megrekedt egy bizonyos szinten. Menthetetlenül fejlődő képtelen. Ahogyan ez a film is.

Értékelés: 1/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.