Milyen lehet az a film, ami nagyjából 10 ezer dollárból pár hét alatt lett összedobva és mostanra már több, mint 100 milliót hozott?
Rossz.
Egyszerűen ennyi.

A műfaj nem ismeretlen, hisz láttunk már ilyet. Egy kézikamerával felvett áldokumentumfilm, melyet a sztori szerint most a San Diego-i rendőrség talált meg és bocsátott a nagyközönség részére. The Blair Witch Project, [Rec] (vagy amerikai remake-je a Quarantine), Cloverfield és jelenleg a Paranormal Activity. Mind a valóságosság látszatát keltve, a gonosz erők szándékos „nem láttatásával” arra a félelmünkre játszanak, hogy ez akár tényleg meg is történhetett. Nos, az ötlet nem rossz. Sőt, a Blair Witch abszolút rekordokat döntött szinte minden területen (nem, 100 méteres síkfutásban nem, ott még mindig Usain Bolt a csúcstartó). Azóta viszont eltelt 10 év és kezd nagyon unalmas lenni kétévente egy ilyen jellegű film. Valljuk be, előre tudjuk mi fog történni, mi lesz a vége és hogy az egész lezajlik kb. 80 perc alatt. Akinek nincs lövése, hogy vajon mi lehet egy ilyen film vége, az legyen szíves elzarándokolni egy videotékába, kikölcsönözni az Idegölő című magyar filmet és megnézni negyvenkétszer egymás után büntetésből (Ahoj Gesztesi Kapitány!)

Mostani filmünk egy fiatal párról szól, akik szándékosan vesznek egy kamerát, hogy rögzítsék a házukban történő rejtélyes eseményeket. Mert azok bizony vannak. Természetesen egy démon kísérti őket, illetve elsősorban Katie-t, akit már gyermekkora óta próbál elkapni, megszállni (?). A fim Oren Peli alkotása, aki eddig videojátékok tervezésével foglalkozott, de valószínűleg ezek után csak heverészik majd büszkén valami tengerparton. Nos, talán nem kellene, mert a film hihetetlen bután van felépítve nem beszélve az ordító logikai hibákról. Ritmus vagy tempó egyáltalán nincs. A bevezetés túl hosszúra és unalmasra nyúlik, nem hinném, hogy sokunkat érdekelne, amint Katie és Micah kajálgat, beszélget vagy a fürdőszobában fogat most percekig. A sztori előrehaladtával ugyan a rendező megpróbálja megfelelő arányban adagolni a feszültséget, de ez akkor sem sikerül neki, ha bevet olyanokat, hogy az éjszakákat sorszámmal látja el. Ez nem lenne rossz, ha fokozatosan új szintekre lépnénk a félelem lépcsőin (csodálatos mondat lett ez, kisfiam), de nem ez történik, szinte minden ugyanúgy zajlik le mindig, így a film közepére ki is fulladunk és unottan várjuk, hogy vajon mit tartogat számunkra még a démon.

Ugye mondanom sem kell, hogy démonunk különösen hülye. Kopogtat, villanyokat kapcsolgat, néha dörömböl a falon vagy bevágja az ajtót. Mindezt heteken át. Hűha. Ez aztán a félelmetes…
Sam és Dean Winchester (hoppá, vajon kik lehetnek ők?) gyakorlatilag öt perc alatt kinyírta volna már pokoli barátunkat és még be is nyögtek volna valami frappáns poént.
De térjünk át színészi játékra. Katie Featherston tökéletesen alakítja az „átlagos csajt nagy mellekkel”, aki fokozatosan kezdi elveszíteni józan eszét, azonban párja Micah Sloat borzasztó. Színészi eszközei nincsenek (még akkor sem, ha ez egy dokumentumfilmnek álcázott mű), folyton ugyanazokat a gesztusokat használja és ami kifejezetten zavaró, az a járása. Mint egy tagjait lóbáló gerincferdüléses majom. Szerencsére kevésszer kerül a kamera elé, mert legtöbbször ő „kezeli” azt.

Mivel alapötletünk adott, a forgatókönyvnek intelligensebbnek kellett volna lennie. Annyira erőltetett, hogy idáig érezzük az izomszagot. A párbeszédek szerencsére elég jók, valószínűleg megfelelő korlátok között improvizáltak is a szereplők, bár akadnak itt is bugyuta beszólások (Ki van ott? – Mi jöhet erre? Én, a démon. (??)). Ami viszont iszonyúan hiányzik az egész filmből (erre most döbbentem rá) az a hangulat. Egyszerűen nincs meg az a baljós, túlvilági kapcsolat, ami minden ilyen témájú filmben jelen kell, hogy legyen (gondoljunk itt az Ómenre vagy Ördögüzőre akár). Nincs meg az az atmoszféra, amikor el tudjuk hinni, hogy tényleg egy démon van a közelben. Ez pedig súlyos hiba, mivel nem tudunk azonosulni szereplőinkkel és hamar rájövünk, hogy nem ősi félelmet keltő borzongással van dolgunk, hanem szimpla ijesztgetéssel.

A film 2007-ben készült, de csak mostanra került reflektorfénybe, mivel a Dreamworks jó érzékkel lecsapott rá. Ha már Dreamworks, akkor Spielberg papa is előmászott rejtekéből és csinált egy szokásos klisé finálét a végére (az eredeti filmhez is több befejezés készült). Miért? Meddig adhatóak el ugyanazok a fordulatok?
Az igazság nyilván Odaát van.

Érteklés: 3,5/10

Ajánlott Irodalom: Dean R. Koontz: A sötétség szeme

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.