Na ezért sem vertük széjjel a házat. A foghíjas nézőtér (összesen négyen székeltünk a teremben) jelzi, hogy a franciák akciómozijának szerény a PR-ja, és a híre sem szálldosott túl messzire. Másrészt a romantika még mindig kifizetődőbb biznisz. A lányok pedig mindig ügyesen konspirálnak a háttérben. A gallok ebben a műfajban is birokra kelnek a jenkikkel. Valamikor sikerül nekik hozni a megfelelő adrenalin szint növekedést (36), valamikor hatalmas luftot rúgnak (Diamant 13). Azért az amcsik még mindig toronymagasan vezetnek (már a technikai háttér és befektetett lóvé miatt is). A Gyors meló pedig nem csökkenti a lemaradást, inkább tágítja azt.  

Meg lennénk lepve, ha nem a drog lenne a történet középpontjában. A Szervezett Bűnözés Elleni Központ néhány munkatársát lelövik az egyik kábítószer terjesztő hálózat lebuktatása során. Köztük volt Marek főnöke és legjobb barátja is. Azonban a fiúnak nincs sok ideje gyászolni, hiszen hamarosan be kell épülnie az egyik veszélyes drogüzlet résztvevői közé, akik nagy mennyiségben szállítanak különböző cannabis származékokat Spanyolországból.

A Gyors melót valószínűleg villámgyorsan kellett tető alá hozni. Rövid lehetett a határidő, mással nem magyarázható az a kidolgozatlanság, összecsapottság, felületesség és felszínes üresség, amik ezt a filmet jellemzik. A koncepció valahol útközben elveszik, úgyhogy muszáj a kutya szájából előhúzott panelekkel, sablonokkal megtölteni a mozit, melyek fellett már régen eljárt az idő. Ha franciák, akkor szuper biztosra vehetjük, hogy megcsodálhatunk néhány formás sportkocsit. Nincs ez másképp most sem. Ezek a verdák 160 kilométer/órás sebességgel száguldoznak az autópályákon, mutatván, hogy van bennük kraft rendesen. Nos, ha erre vágyunk, akkor megnézzük a Forma 1-et a „csodálatos” Palik-Czollner bratyizós kommentárjaival súlyosbítva, vagy a Le Mans-i 24 órás autóversenyt.

Ez önmagában még nem akció és ettől nem rágjuk tövig a körmeinket az izgalomtól. Attól sem esünk hanyatt, hogy halom számra bámuljuk az utcaképeket, vagy a lakótelepi nagytotálokat focizó kiskölykökkel. Ilyeneket Pesten is láthatunk eleget. Mi mást is kínál még a Gyors meló? Néhány kötelező lövöldözést, melyet egy kis paradicsomszósszal bolondítanak, és a főszereplő izmos testét, amire meg egyszerűen nem vagyunk kíváncsiak. A bevezető túl hosszú és már az ötödik percben nyilvánvalóvá válik, hogy valamiféle bosszú szerepel majd a főhős motivációi között. Van egy kiképzés is, amit néhány képkockával elintéznek. Marek például először csak egy rúdnak köszönheti, hogy nem fullad meg a medencében. A következő snittben viszont úgy szeli a métereket, mint Michael Phelps. Hol az átmenet?

A bevetés annyira hiteltelen és több sebből vérző, mintha egy amatőr filmes csapat kézikamerával forgatta volna. Marekről egyenesen ordít, hogy beépített ember, spionfióka, aki az első adandó alkalommal bekasztlizza a brigádot. A bűnözők galamblelkűek, kékvérűek, pipogyák és kisstílűek. Ezek a józsefvárosi piacon késsel a hátukban távoznának. Az meg elképzelhetetlen, hogy bevegyenek maguk közé egy olyan fickót, mint ez a Marek. Természetesen a férfi nincs egyedül a slamasztikában, vagy egy társa, akinek kilétét nem ismerheti. A teremben ezt valószínűleg mindenki tudja, éppen csak nem kiabálja be, mint a gyerekek egy bábszínházi előadáson, amikor veszély fenyegeti Vitéz Lászlót. Ha lesz olyan, akinek egy másodperc alatt sem esik le a tantusz, figyeljen a szereplő nevére, az mindent elárul.

Olivier van Hoofstadt talán tapasztalatlansága, talán tudatlansága okán művészi értékekkel próbálja felvértezni akcióját, ami elég bizarr és nagyarcú elképzelés. Filmje azonban olyan egyszerű és sótlan, mint a körözöttes szendvics a sarki közértben. Pedig van pofájuk háromszáz forintért vesztegetni darabját. Hoofstadt viszont túl olcsón adja magát. A Férj és feleségnél az volt a legnagyobb örömünk, hogy legalább rövid. Szerencsére a Gyors meló sem hosszabb nyolcvan percnél. Ennyi a nettó játékidő, hiszen a stáblistát nézze az, aki rászorul, eufórikus megkönnyebbülést érezve menekülünk a terem okozta fogságból. Roschdy Zem (Marek) nem elég karakteres a főhős figurájához. Inkább egy nagy mamlasz, akinek örökké tátva van a szája, rendíthetetlenül várva a sült galambot. Az egyetlen kiemelkedő szereplő Catalina Denis (Gladys) és ő sem a kimagasló színészi képességei, hanem sugárzóan szép külseje miatt marad meg az emlékezetünkben.   

Talán akadt volna olyan rendező, aki többet ki tudott volna hozni a Gyors meló nem túl briliáns sztorijából. Biztosan nem Olivier van Hoofstadt-nak hívják. Ő csak kapizsgálja mi kell egy vérbeli akciófilmhez. Így viszont marad egy elpocsékolt mozijegy ára, amiből akár egy sört is ihattunk volna valamelyik kocsmában. Ezt elhibáztuk.

Értékelés: 3/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.