A duplakritika jelen filmünk esetében olyan, mint egy képzeletbeli bírósági tárgyalás, ahol úgy alakult, hogy retekgyerek inkább a védelmet, míg misoka inkább a vádat képviseli, szigorúan előítéletek nélkül. Lássuk a csörtét!

Pro
Angyalok és Démonok: A vatikáni kaland

Dan Brown-t még akkor kedveltem meg, mikor az élet szeszélye folytán Wales kies tájain próbáltam életben maradni egy távolsági buszon. Az unalommal és a fáradtsággal folytatott kegyetlen küzdelmet az Angyalok és Démonok segítségével sikerült legyőznöm (igen, azóta vagyok Superman, aki soha nem alszik…), így nem volt kérdés, hogy a könyvből készült film magyarországi premierjén is ott volt a helyem.

Félve ültem be az előadásra, mivel Ron Howard sikeresen elbarmolta Dan Brown időben később (a film szerint hamarabb) játszódó másik, világsikert aratott történetét, a Da Vinci-kódot. Ezúttal szerencsére sikerült egy erősen közepes filmet létre hoznia, ami természetesen élvezhetetlen a magyar mozikban az ismét iszonyúan gyenge szinkron miatt. Továbbra sem értem miért kell ezt erőltetni, de ebben a témában már eleget téptem a számat.

Vannak olyan könyvek, amelyeket nagyon nehéz vászonra adaptálni, mert a papírlapokon megelevenedő hangulatot képtelenség megragadni filmes eszközökkel – gondoljunk csak Stephen King sztorijaira. Immár két film után nyugodtan kijelenthetjük, hogy valószínűleg ez a helyzet Dan Brown írásaival is (esetleg Ron Howard vált egy tehetségtelen bénává valahol útközben). Aki olvasta a könyvet, annak nagy csalódás lesz az újabb félresikerült, átfabrikált moziverzió. Akinek viszont fogalma sincs Dan Brown-ról, a Vatikánról vagy a pápáról (mert eddig egy lyukban élt a föld alatt), annak remek szórakozást nyújthat a film.

A történet váza és vonalvezetése megmaradt, de számos helyen változtattak a könyvhöz képest az egyszerűség kedvéért. Ennek eredményeként például súlytalanná és motiválatlanná vált a bérgyilkos karaktere, akit néha nem is tudunk hova tenni, a sok gyilkolás ellenére is szürke marad. De nem az a feladatunk most, hogy a könyvhöz hasonlítgassuk a filmet (helyette lehet inkább doktorokról kellene verset írni önjelölt blogvezetők szerint?), hanem önmagában kell megvizsgálnunk az alkotást.

A film felütése sajnos elég hosszúra sikeredett, aminek főleg a történelem és a tudomány kedvelői örülhetnek. Az első órában ugyanis az alkotók megpróbálják párbeszédek (és néha monológok) segítségével megvilágítani azt a hátteret, ami elengedhetetlenül szükséges, hogy megértsük az évszázados összeesküvés részleteit is. A kamerakezelés hagy némi kívánnivalót maga után. A sok közeli, egy snitt alatt felvett, főleg forgó képalkotásra alapozott jelenet bizonyos idő után szédítő lehet, ha nem kárpótolna minket Róma szépsége. A készítők kitettek magukért, mind az eredeti, mind a Vatikánon belüli, díszletekből épült helyszínek csodálatosan élethűek. Az épületek, az utcák, az egyházi szertartások és viseletek (ebben különösen erősek a jelmeztervezők) jelentik a film legfőbb vonzerejét, talán ezért gondolhatják páran 60 percig, hogy egy kisfilmet látnak a Travel Channelről.

Szerencsére ezek után felgyorsulnak az események és a tempó is kellően fokozódik – bár érzünk némi hasonlóságot egy vasárnap esti tévéfilm hangulatával. Vágtázunk az olasz főváros templomai és terei között a rezzenéstelen arcú Tom Hanks közreműködésével. Hollywood egyik (vagy a) legjobban fizetett színésze ezúttal is elviszi hátán a gyengébb történetet, mégpedig úgy, hogy gyakorlatilag nem csinál semmit, csak értelmes tekintettel néz és magyaráz dolgokat. Ennyi bőven elegendő. Az a film, amiben Tom szerepet vállal, szinte biztos, hogy nyereséges lesz. Valószínűleg ezúttal sem lesz másként. Még akkor sem, ha a többi színész kissé erőtlen. Stellan Skarsgaard és Ayelet Zurer karaktere háttérbe szorul, azonban őket is alulmúlja Ewan McGregor, aki nem lehet tudni milyen szerepben van. Ennyi erővel akár Kaszás Gézát vagy Stohl Andrást is válaszhatták volna a camerlengo megformálására. Arcjátéka nincs (mondjuk senkinek a filmben), eszközei pedig kimerülnek az ájtatos ravaszdi egysíkú ábrázolásában.

Tulajdonképpen ez is mindegy, mert a történelmi cselszövés, a Vatikán eddig keveset látott (esetleg titkos) oldala el tudják feledtetni velünk a forgatókönyv hibáit.

A film egy fokkal jobb, mint a Da Vinci-kód és az összeesküvésekkel teli kalandfilmeket kedvelők nem fogják rosszul érezni magukat. Vagy nem fogják bevallani. Ahogy az agyatlan tömegek sem, akiknek egyébként fogalmuk sincs, hogy megy egy pápaválasztás, ki lehetett Galilei vagy hol van a Vatikán. Velük is az fog történni, ami mindenki mással a mozit követő képzeletbeli interjún:
- Milyen volt a film?
- Hmm. Nem volt rossz.
- Megnézed még egyszer?
- Nem.

Értékelés: 6/10
retekgyerek

Kontra

Angyalok és démonok: Langdon a nagy túlélő

Ron Howard fittyet hányva a Da Vinci-kódot illető cudar kritikákra, lehangoló véleményekre újból megpróbálta. A kellemesen alakuló bevételi eredmények megfelelő indokot szolgáltattak neki ehhez, meg aztán a fiók alján ott lapult még egy hasonló jellegű Dan Brown regény az Angyalok és démonok. Ez ugyan korábban látott napvilágot, de kit érdekel, amikor szoros összefüggés nincs a kettő között, Robert Langdon megszemélyesítője, Tom Hanks pedig szintén késznek mutatkozott egy ismételt bevetésre.

Langdont a Vatikánba hívják, mert a pápa halála után a régmúlt történelméből ismerős illuminátusok nevében elrabolnak négy bíborost. A szervezet azzal fenyegetőzik, hogy minden órában likvidál egyet, a svájci laboratóriumból ellopott ellenanyag felhasználásával pedig pontban éjfélkor levegőbe röpíti az egész államot. Langdon a csinos Vittoria doktornő hathatós segítségével arra törekszik, hogy megállítsa a készülő merényletsorozatot.

Howard érthetően próbálja feledtetni a Da Vinci-kód unalmas és lagymatag vonalvezetését. Mivel a sztori hasonló, az elején úgy tűnik, ismét totális csőd fenyegeti ezt a kísérletet. Langdon és társai száraz, papírízű eszmecseréket folytatnak, mintha csak egy könyvből olvasnák fel. Ezek többnyire parttalanok, céltalanok és túlságosan okoskodók. Ráadásul azok, akik számára ismeretlen az eredeti regény, vagy nem rendelkeznek kellő háttértudással könnyen elveszhetnek az információk labirintusában. Valószínűleg sokan csak fogják majd a fejüket, vagy idegességük jeleként rágják a körmüket a rakás axióma és legenda hallatán.

Miután a szereplők felmondtak egy fél lexikont, a második órára már felpezsdül az Angyalok és démonok. Erre az időkorlát is rákényszeríti Howardot és csapatát, hiszen a történet tulajdonképpen egy este alatt játszódik. Így aztán felvonultatnak néhány látványos attrakciót és felpörgetik kissé az eseményeket. A nagy igyekezetnek meg van a maga kis gyümölcse, ugyanis legalább kilépnek a Da Vinci-kódra jellemző mozdulatlanságból, cselekménytelenségből. Ettől függetlenül ezek sem tudják elnyomni bennünk azt az érzést, hogy egy átlagos hétfő esti krimit látunk valamelyik kereskedelmi csatornán. Több pénzből, szélesvászonra készült, de lényegét, fordulatait, csavarjait tekintve ugyanaz.

Aki egy csöppet jártas a bűnügyi sztorik terén, hamar rájön ki a valódi hunyó. Howard annyira direkten és átlátszóan próbálja elterelni a figyelmünket, amivel nagyon gyanússá válik, és egy csapásra lelepleződik. Az már meg sem kottyan, hogy az idő és az események sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással. A feszültséget és az izgalmat nagyrészt csak a harsány és erőteljes muzsikának köszönhetjük. Szembetűnő még a roppant gyenge, néhol bántóan amatőr operatőri munka. A kamera úgy forog a szereplők körül, mintha egy ringlispílről fényképeznék őket. Gyakran még a néző is beleszédül. Kiábrándító az is, amikor a zseblámpa fénye olyan erővel világít a szemünkbe, hogy majd megvakulunk, vagy jobb esetben csak csillagokat látunk.

Tom Hanks Robert Langdonként megint az a cinikus, vicces pasas, akit az előző filmből megismerhettünk. Mindent túlél, mindenhonnan megmenekül, és közben jót röhög a markában. Hanks nem tesz nagyobb erőfeszítéseket, ezek nélkül is csípőből hozza a tudós figuráját. Ewan McGregor legtöbbször riadtan és könnybe lábadó tekintettel bámészkodik. Nem igazán találja a helyét, jól láthatóan a családi kassza gyarapítása volt az az ok, amiért vállalta a feladatot. Stellan Skarsgaard és Armin Mueller Stahl hellyel-közzel rugalmasan teljesítik a rájuk szabott epizódokat.

Az Angyalok és démonok Howard által elkészített feldolgozása nem győz meg arról, hogy érdemes volt mozgóképre adaptálni az eredeti Dan Brown regényt. Kétségtelenül jobb, mint a Da Vinci-kód, bár azt a langyos vizet nem nehéz túlszárnyalni. Valószínűleg Howard lelkét megnyugtatta, hogy a kisebb volumenű Frost/Nixon után még mindig képes egy blockbustert kézben tartani. Nem kellett volna minden áron bizonyítani.

misóka

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.