A Szikla szívét meglágyította a Disney és sikeresen beterelte őt a karámba. A keménykedő izomkolosszus, Dwayne Johnson neves elődei, Vin Diesel és Arnold Schwarzenegger nyomdokaiba lépett. Előbbi a Gorilla bácsiban, utóbbi az Ovizsaruban bűvölte a legifjabb generációt. Persze Johnson nem tudott teljesen kibújni a bőréből, és azért kioszt egy-két csattanós sallert a kötekedő rosszfiúknak. Ennyit megérdemelt a gyerekzsivajért cserébe és még a korhatáros besorolást sem fenyegette túlzottan.

Egy földönkívüli testvérpár (AnnaSophia Robb, Alexander Ludwig) toppan be Jack Bruno (Dwayne Johnson) taxisofőr kocsijába. Vissza kellene jutniuk a Boszorkányhegyre, ahol lezuhant az űrhajójuk. Céljuk ugyanis, hogy megakadályozzák ufó társaik invázióját a Föld ellen. Bruno nem tagadja meg a segítséget tőlük. Akkor kerül azonban igazán felajzott állapotba, amikor csatlakozik a csapathoz a neves asztrofizikusnő dr. Alex Friedman (Carla Gugino), miközben a fél amerikai hadsereg kergeti őket.

Van baj a Disney háza tájékán. Már negyedszer húzzák elő ugyanazt a nyulat a cilinderből. Nem unják még? A 75-ös változat a maga korában egyértelmű sikernek számított, olyannyira, hogy még a folytatást sem kerülhette el, amivel szintén nem jártak rosszul. Aztán született egy tévéváltozat és ledőlt az aprólékos műgonddal felépített kártyavár. Bukta, ami nem horribilis ugyan, de ahhoz elég, hogy egy időre jégre tegye a projektet. Vajon mi az az ellenállhatatlan erő, ami ismét reflektorfénybe állította Alexander Kaye kissé poros retro regényét?

A lehetséges válasz a modern, digitális technika által teremtett új világ, amely alaposan felturbózza az elavult képi megjelenítést. Oké, ez egy fél pont. Ilyet az Amikor megállt a Föld is tudott Keanu Reeves-szel, miközben a sztori úgy döcögött, mint a 9-es busz a Kőbányai úton, éppen csak nem vertük be a fejünket egy nagyobb kátyú után. A gyerekek, mint űrlények, ez aztán frappáns ötlet. Mondjuk ahhoz képest hatalmas fejlődés, hogy A csendőr és a földönkívüliek című opusban még alufóliába csomagolt emberek üldözték Louis de Funes-t. Csak hát az idő telik, 12 éven túl ennek beviteléhez már erős gyermeki lélek szükségeltetik. Pedig van látvány, és a tempó is sietős, mégis az óraátállítás okozta sokk érződik a szervezetünkön: néhol elmosódnak az események, egy-két pillanat mintha kimaradna, az ásítások száma növekedő tendenciát mutat. Az egyikhez még egy kisebb hangeffektus is társul, mire az alattunk lévő lelkes delikvens meglehetősen szemrehányóan néz felfelé, pedig valószínűleg már harminc is elmúlt.

Szégyen, nem szégyen néha elkalandoznak gondolataink. Azon veszem észre magam, hogy az agytekervényeim a másnapi déli menü választéka körül forognak. Székelykáposzta vagy sertéspörkölt, melyikre is tegyem a voksomat, pedig még éhes sem vagyok igazán. Húsz évvel ezelőtt talán megrökönyödtünk volna azon, hogy a két ufó gyerek egy kütyü segítségével megállítja a golyókat, manapság ez már szánalmas és nevetséges erőlködésnek tűnik.

Persze nem maradhat ki a nyertes összeállításból a kutya sem. A magyar szinkronban Bolhabusz a neve (muhaha, micsoda kínlódás) és bizony aranyos is, de a Marley meg én egy időre elvette kedvünket a vászonbeli dogok látványától. A sztereotípiák azért megmaradtak. A szállítóeszköz, vagyis az űrhajó még mindig csészealj alakzatú. Legyünk bátrabbak elvégre gyerekfilmről van szó, miért ne lehetne kocka vagy téglalap formájú. Az üldözők szándéka sokáig kitapinthatatlan. Végül a hajsza vezetője rávilágít az okokra, a két gyerek illegális bevándorló, még útlevelük sincs. Kétségtelen, hogy ezt csak egy bizonyos kor alatt lehet megkajáltatni az emberrel, afölött már mindössze gyógyszer mellett alkalmas a fogyasztásra. A párbeszédek is olyanok, mintha Petike és Sanyika beszélgetnének az oviban az ufókról.
A vetítés folyamán két szó lebeg a szemünk előtt, a Boszorkányhegyre vonatkozóan: lagymatag és érdektelen.

Dwayne Johnson faarca kivételesen érzelmeket is sugároz. A finisben még könnyezik is. Más kérdés, hogy ekkor inkább csak szégyenlősen vigyorgunk. Egyébként tűrhető teljesítményt nyújt a Skorpiókirály. Nem sziporkázik, de nem is rondít bele nagyon a levesbe. Néha még poénkodni is van ereje, az első jelenetek egyikében például birodalmi katonának öltözött csávók szállnak be a taxiba, Dwayne reakciója mosolyfakasztó. AnnaSophia Robb a Charlie és a csokoládégyárban is szerepelt, de szívünkbe a Csupó-féle Híd Terabithia földjére című moziban lopta be magát, érthető okokból kifolyólag. Alexander Ludwig a másik gyerek is hozza az elvárhatót. Ciarán Hinds (München, Róma) sematikus és szürke gonoszt alakít, a forgatókönyv sem engedi kibontakozni. Carla Gugino viszont még harminc felett is észbontóan dögös.

6 éves forma fiúcskával és annak édesapjával egyetemben távozunk. A srác nem képes türtőztetni magát és önfeledten kiabálja, hogy neki mennyire tetszett a Boszorkányhegy. Még azt is örömmel konstatálja, hogy a fater sem aludt el. Az apuka bódultan sompolyog fia mellett, tekintete elárulja érzéseit: legalább a kölyök élvezte. Egy az egyben osztjuk a véleményét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.