A nagy bulvárbubus átvándorolt. Persze megadta a módját. Mint minden eddigi cselekedetének. Az asszonyt berakta új csatornájának főzőműsorába, hadd szerencsétlenkedjen egyet, ez is csak az ő malmára hajtja a vizet. Természetesen azt is megszellőztette, hogy bővül a család, jön a második Hajdú-Sarka bébi. Mindent vagy semmit, a terepet megfelelően elő kell készíteni. De a fő attrakció azért mégiscsak a családfő néhány kisebb televíziót már megjárt talk-show-ja.

Hajdú Péter nagyon kellett a Tv2-nek, legalább annyira, mint állatkerti jegesmacinak a gyümölcstorta. Egy nagyobb dobás, amivel végre visszavághat a konkurensnek, amely főműsoridőben és bármilyen korosztályban ripityára veri őt. Most itt van a magyar David Letterman. Nekünk ugyanis csak ilyen jut. Szegény paraszt vízzel főz. Ehhez képest a Heti hetest célozzák meg. Hajdú erre úgy kontráz, hogy a nagy beszélgetős show-k Amerikában is tíz után, vagy még később kezdődnek. Valóban, Hajdú az időpontot tekintve nem téved. Azt azonban nem említi - hiszen valószínűleg nincs tisztában vele -, hogy az ő műsorának nevezett celebfelvonulás, maximum halvány másolata lehet a tengerentúli talk-showknak. Vagy még az sem.

A formátum jól kipróbált, volt már egy-két csatornán. Most díszesebb és fényesebb a stúdió, Hajdú és vendégei nagyobb térben és nagyobb távolságból cseverésznek egymással. A semmiről. Persze kiiktatták végre Tibit, Tibcsit – ahogy tetszik - aki az ATV-n és a Story Tv-n is borzolta a kedélyeket. Egyáltalán azzal, hogy ott ült. Merthogy lófaszt sem csinált azon kívül, hogy néha nyerített egyet azon, mikor véletlenül egy-egy vendég megkérdezte Hajdút, hogy ez a gyerek mit keres ott, mikor meg sem szólal. Néma, mint a kuka. Most szerkeszt. Sőt főszerkeszt. A kérdés ezúttal is jogos: mit? Ugyanis a Frizbin nem szükséges semmit. Megy az, magától, mint a karikacsapás. Jaa és van közönség is, el ne felejtsük. Újítás gyanánt Bértapsolók és sikoltozók. Néha röhögnek is. Amikor ezt a feliratot mutatják.

Hajdúnak nincs humora. Ez nem nagy nóvum, eddig is tudtuk, bármelyik szerepléséből kiderül. Azzal próbálja pótolni eme hiányosságát, hogy egy Dubcek nevű feltehetően szlovák-magyarnak beállított hatodrangú, magát persze következő stand-upos csillagnak képzelő statisztával kommentáltatja a hét általuk kimazsolázott bulvárhíreit. Dubcek egy hólapáttal a kezében áll, jól láthatóan vetített háttér előtt és szórja a műsorvezető által szerződtetett humortalan bértollnok rettenetes „aranyköpéseit”. Ha pedig a lapátos gyerek ezt maga írja, az még rosszabb. Egyébként Hajdú itt is sumákol, volt már egyszer egy ilyen Dubcek nevű manus valahol, ha jól emlékszem Bochkorék hőskorában. Gyalázatos mellényúlás. És ez csak a kezdet.

Jőnek már Schoberték. Réka és Norbi. A fitnesz guru és étteremtulajdonos apukát ugyanis a múlt héten leütötték, mint a taknyot. Legalábbis először ezt mondták. Aztán már csak egy sallert kapott. Persze itt a bizonyíték is. Egy felvétel, amin annyi kivehető, hogy Norbit meglegyintették. Egy hete még azt nyilatkozta elszédült. Most az látszik, hogy az étteremben elhelyezett kamerára mutogat. Hajdú gyanakszik is meg nem is. Sanda pillantásokat vet a bezselézett hajú „Hurka Gyurkára” (hisz így nevezi magát Norbi), megjegyzéseket tesz, normális kérdések nélkül. Schobert pedig többször belezavarodik egyébként sem teljesen tiszta előadásába, majd bosszút esküszik: letépi a tökeit az elkövetőnek. Hajdú hagyja futni. Szüksége van rá. Jó lesz ő majd legközelebb is. Csak ne tudnánk azt, hogy Schobert éttermének forgalma egy hangyányit megnőtt az állítólagos püfölés után. Még egy kérdés megfogalmazódik bennünk az erőteljesen blöffgyanús hintőpor után: mi a faszt keresett ott Rubint Réka?

Hajdú bemelegedik, szenzációt ígér és bekonferálja a kerekesszékes Hulé Évát, aki majd leleplezi, hogy mi történt Zámbó Jimmyvel kilenc évvel ezelőtt azon a végzetes éjszakán. Persze a néni nem mond semmit, csak nyökög. Meg egy kicsit vádaskodik, bemártja Edit asszonyt (úristen) és reklámozza az év végén megjelenő könyvét, amiben mindenről kitálal. Jimmyről megtudjuk még, hogy szeretett inni. A műsorvezető pikírten közbeszúr, ő ezt többször tapasztalta. A nagy leleplezés a’la Hajdú. A végén pedig az ondolált hajú, kissé lefogyott Gesztesi Károly teszi tiszteletét, majd kifárad a pénztárhoz és felveszi a lét, azért amit már a szennylapoknak is összehordott. Claudiáról és Dávidról. Na és Choli papáról. Meg a házasságairól. Nyitott könyv az élete. Pár százezerért.

A konkluzió: Hajdú ennyit tud. Évek óta tévéről tévére szállva álságosan, néhol kínlódva, tágra nyílt szemekkel kérdezi (már amikor) napjaink celebjeit. Talán azt is tudja, mikor hazudnak. De nem sokat kényelmetlenkedik. Nem kockáztat. Akkor legközelebb nem jönnek. És akkor mit csinál? A seggébe dughatja formátumát. Egymásból élnek, egymás nélkül megszűnnek. És jön majd az elkövetkezendő hetekben Fekete Pákó, Kiszel Tünde és a többi megélhetési celeb. Libasorban. Nem látjuk a végét. Csak a tátongó fekete lyukat. Hajdút egyszer dicsérte Vitray Tamás. Pedig Vitray valószínűleg látott már Jay Lenot. Ég és föld. Az ellenvetés mindig az: Hajdúhoz mindenki elmegy. Tanulság: a körhintából nincs kiszállás. A média diszkrét bája.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tevemozi.blog.hu/api/trackback/id/tr521738173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pfff 2010.02.08. 04:33:49

Szerintem nem a Hajdúval van baj, hanem a TV2-vel. A régi Frizbi normál beszélgetés volt (ez nem azt jelenti, hogy mindig tetszett). Most lassan beszélt, hogy a hülyék is értsék és egyáltalán nem volt önmaga. Ezt a förtelem Dubcseket, akit már a rádióban is utáltam, kényszernek rakhatták oda.
Szóval ez a Hajdú nem az a Hajdú volt. Belepofáztak szerintem...
süti beállítások módosítása