Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy Benkő Dániel tényleg megőrült-e vagy szándékosan játssza a médiahülyét és közben rajtunk röhög. De most már nem is érdekel.
Eddig némán figyeltem ténykedését és az ennek teret engedő RTL próbálkozásait, de most már tényleg itt az ideje, hogy meghúzzunk egy határvonalat.
Felkiálthatnék, hogy ez a műsor vajon mi, de nem teszem. Felháborodhatnék, hogy ezt mégis, hogy képzelik. Vagy el is kapcsolhatnék üvöltve. Nem. Inkább csak közlöm csendesen, de igen szigorú, ellentmondást nem tűrő hangsúllyal, hogy
ez egy rakás szar.

Adva van egy csomó különböző korú nő, akikben két közös vonás van. Egyrészt Benkő Dániel kegyeiért versengenek (ami alapban egy abszurdum), másrészt egyikük IQ-ja sem éri el a 80-at. Emellett szegények igencsak csúnyák is. Mint egy kehes lovarda, ahol a kancák hangosan prüszkölnek. Ennél csak az a borzasztóbb, hogy produkálják is magukat. Az egyik előadja, hogy kolbászosat hányt az első randin, másik kettő üvöltözik Benkő szerelmén, majd valamiféle szürreális vízióként feltűnik Falusi Mariann és a kertben ülve áriát énekel az őt figyelő nőszemélyeknek.
Tüzelésre felkészülni.

A trash reality műfajában gázolunk, melyet szándékoltan nem az értelmiségi rétegnek szánnak (ne menjünk bele abba, hogy Magyarországon kikből áll ez az igen vékony társadalmi csoport), de itt sikerült olyan mélyre ásni, hogy lassan elérünk egy rejtett olajmezőt. Van itt minden, amit csak el lehet képzelni, csúszkálós hülye játék gumiruhában, értelmetlen cirkusz a medenceparton. Csúcspontokként pedig Benkő randijai a kiszemelt nőkkel. Na ezek a legborzasztóbbak. Lantművészünk egyébként is egyfajta torz őrültként mászkál (elsősorban mezítláb) fel-alá a villában, de a randik alkalmával tekintete értelme felveszi a versenyt a da Vinci-kóddal.

Segítek: rejtély.

Annyi biztos, hogy Benkő szeme ilyenkor zavarodott, csak nem tudjuk, hogy a folyamatos piálástól vagy az őrülettől. Gyakorlatilag mindegy, mert ez mind semmi a végső felvonáshoz képest. A záróceremónia (Atyaég, emberek, záróceremónia…) alkalmából Falusi Mariann egy lila lepelben legyezgeti magát, miközben Benkő szíveket akasztgat a játékban maradt nők nyakába. Olyanokat kérdez, hogy „szereted Dánielt?” és néha váratlanul (és meglehetősen gusztustalan módon) smárolni kezd egyik-másikkal.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. –


A sok semmirevaló, nulla értéket képviselő műsor után elgondolkoztam, hogy miért van létjogosultsága mindig egy következőnek. Miért nézik az ilyeneket még mindig majdnem másfél-két millióan? Hol élünk? Ennyire igénytelen és agyatlan lenne az egyszeri tévénéző? A választ Benkő „asszonyai” adják meg. Amíg némi pénzért és azért a (nálunk igencsak kétes értékű) bizonyos 15 percért néhányan hajlandóak magukból cirkuszi majmot csinálni, addig nyilván lesz olyan is, aki nézi. Mert ugye nem gondolja senki komolyan, hogy ezek a nők nem bírtak ellenállni Benkő varázsának és önmagukról megfeledkezve rohantak a villába, ahol megvívhatnak érte? Ja, hogy néhányan elhitték ezt? Na, nekik szól ez a műsor.
Maga a produkció nem érdemel három szónál többet. Ugyan megpróbálták egy műbalhéval feldobni, mely szerint a „háremhölgyek” összevesznek azon, hogy ki szerelmes Benkőbe és ki nem (??!!!). De ez még mindig nem elég. Hisz képesek ezért megverekedni is.
Tűz!


Ajánlott irodalom:
John Saul: A szörny

A bejegyzés trackback címe:

https://tevemozi.blog.hu/api/trackback/id/tr401530709

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: alona beach food 2019.03.02. 10:59:23

Download driver atheros qcwb335 windows 7 - siepaonabto

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása