A duplakritika jelen filmünk esetében olyan, mint egy képzeletbeli bírósági tárgyalás, ahol úgy alakult, hogy misoka inkább a védelmet, míg retekgyerek inkább a vádat képviseli, szigorúan előítéletek nélkül. Lássuk a csörtét!

Pro

Made in Hungaria: Na, akkor csavarjuk fel azt a szőnyeget!

A retro ma már fél siker, és ha még egy csipetnyi zenével is párosul, akkor kezdődhet el az igazi showtörés. A Mamma Mia ékesen bizonyítja ezen feltevésünket. A DVD-változaton valószínűleg párás szemű anyukák és apukák kezükben egy üveg Kőbányait szorongatva nosztalgiáznak, míg a gyerek egy hokedlin ülve dől a röhögéstől. Azt meg talán említenünk sem kell, hogy az ABBA-musical mozis feldolgozása nagyot kaszált Magyarországon, hiszen 2008-ban a legtöbb bevételt hozta, lekörözve például A sötét lovagot.

Ha ezt vesszük alapul, nem volt nagy kockázat a Made in Hungaria című darab filmes adaptálása. Pláne annak tudatában, hogy a József Attila Színházban minden egyes előadáson még a csilláron is lógnak. A történet távirati stílusban: Miki (Szabó Kimmel Tamás) pár év amerikai távollét után érkezik haza családjával együtt Magyarországra. A tengerentúlon megtapasztalt rock and roll fíling itthon is kísérti, és elhatározza, hogy bandát alapít azért, hogy elterjessze ezt nálunk. Azonban van egy ellenfele, Röné (Fenyő Iván), akit roppantul idegesít az új jövevény, lévén az ő pozíciójára tör.

Fenyő Miklóst lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az kétségtelen, hogy egyfajta „ungarische” Jerry Lee Lewisként poptörténelmet írt. Csak azt a Modern Hungária korszakot tudnánk feledni Bodnár Attilával és Csovi-Csovi Jasperrel oldalán. Fonyó Gergellyel kapcsolatban viszont már lehettek szkepsziseink, vagy félelmeink. A Tibor vagyok, de hódítani akarok esetében a gyatra minőségi jelző, az Idegölő pedig a nézhetetlenség határát súrolta. Ezekhez képest a Made in Hungáriát korrekten összerakta.

Természetesen a film fő erőssége a zene és a tánc. Ami mindenképpen pozitívum, hogy ezek a betétek nem akarják agyonnyomni a kész produktumot, jól vannak elhelyezve, és nincsenek túllihegve, mint például a Casting mindennél. A prózai részeket még bőven fésülgethették volna, hiszen hemzsegnek a sutaságoktól, zöldségektől (szerelmi civódások). Egy musicalnél nem szoktuk számon kérni a túlzásokat (alapnak számít), ezekkel szemben tehát megengedőbbeknek kell, hogy legyünk. A kor ábrázolásában elférne az ironikusabb, csipkelődőbb rendszerkritika, amit kapunk az csak finom csiklandozás, azonban a 60-as, 70-es évek diszkrét bája sugárzik a vászonról. A kínosabb momentumokat nem tudjuk elkerülni, a szerenádnál feszengünk, pironkodunk, kifejezetten kellemetlenül érezzük magunkat.

A poénok többnyire ülnek, bár a folyton és minden rezdülésen röhögők most sem képesek visszafogni magukat. A főszereplő karakterénél az alkotók összekeverik a vagányságot és a nagyképűséget, ezért többször viszket a tenyerünk. A lendülettel a film kétharmadáig nincsenek hatalmas gondjaink, viszont a vége lapos és elnyújtott, talán lehetett volna még bíbelődni a vágással. A stáblista alatt futó Fenyő-koncert részlet egyértelmű kakukktojás, nem igazán tudjuk hova tenni, az erőltetettség szele csapkod bennünket. Szabó Kimmel Tamás úgy énekel, mint egy Fenyő Miklós imitátor. Mivel a figura antipatikus, nehezen képes szerethetővé tenni. Scherer Péter remekel, Hegedűs D. Gézával egyetemben. Kiss Tünde szürke kis egér benyomását kelti, óriási tévedés, Valentin Titánia viszont gyönyörű. Fenyő Iván is jelest kaphat névrokona utánozásában, alakítása az SOS Szerelemben nyújtott teljesítménye körül mozog.

A Made in Hungária musical rajongóknak ajánlott, és amúgy egyszeri szórakozásnak sem rossz. A teltháznak azonban híre-hamva sincsen, nagyon kell teperni azért, hogy átugorja a 200 ezres nézőszámot. Az időzítés pedig kifejezetten szar, tipikus magyar betegségre utal: a 13 Oscar-jelöléssel büszkélkedő Benjamin Buttonnal egy héten indítani öngyilkos vakmerőségre és túlzott önbizalomra vall.

Értékelés: 6/10
misóka

Kontra

Made in Hungária: A magyar Gríz

A következő szavak tolulnak fel bennem a film után: borzalmas, szánalmas, kurva gyenge. Ismét megpróbáltak lenyomni a torkunkon valami igazi minőségtelen gagyit. Elnézve a mai magyar közízlést, valószínűleg sikerülni is fog. Made in Hungária. Fenyő Miklós fiatalsága, a Hungária együttes megalakulása. Végülis nem volt még elég a retróból, nem volt még elég a sivár kádárszoci feeling megidézéséből. Kezdődjön hát a film. Hoppá, nem kezdődik, mert a támogató reklámja van az első filmkockák helyén egyenesen az igazi Fenyő Miklóssal. Erőltetett izomszagot érzek a vászon felől.

Fenyőből sosem elég, ezért beszervezték Ivánt is, aki hozza amit megszoktunk tőle, a semmit. Neki vajon ki mondta, hogy „fiam, tehetséges vagy, legyél színész”? Ezúttal a kisstílű pojáca szerepében tetszeleg, aki persze vagány nőcsábász is. Nem elég Iván csapnivaló játéka, még egy ezüst műfogat és egy néha eltűnő (bravó maszkmester) sebhelyet is készítettek neki. A főszereplő azonban nem ő, hanem Szabó Kimmel Tamás, aki szintén csodálatosat alakít, figurája annyira unszimpatikus, hogy a néző képtelen azonosulni vele és folyton le akar verni neki egy pofont, mikor meglátja tenyérbe mászó, flegma ábrázatát. Ha ez szándékos az alkotók részéről, akkor nem értem a koncepciót, gyanítom azonban, hogy nem erről van szó, egyszerűen nem tudták megfogni az ún. pozitív karaktert. De hát mit várhatunk Fonyó Gergelytől, akinek nevéhez olyan világsikerek tapadnak, mint a Tibor vagyok… vagy az Idegölő?

A történet gyakorlatilag a tizedik perc után szétesik. Cselekmény, bármilyen logikai szál, értelmes jelenet nincs. A teljes zavar csúcsa, mikor Miki egy szökőkútban próbálja a fiatalság értelmét előadni a zenekar tagjainak. Csőd. Blama. Hihetetlen mélységek. A korábrázolás hiteltelen, a díszletek túlzóak, miért kell minden korabelinek hitt tárgyat bezsúfolni elénk? Ha pedig így van, ki volt az a lángelme, aki bennhagyta a parabola antennát??? Mivel semmiféle történet nincs, gyakorlatilag a huszonkettedik perctől úgy szenvedek, hogy folyamatosan nézem az órámat. Ha tudtam volna, hogy 110 perc hosszú ez az unalom, hozok egy kvarcjátékot, gameboy-t vagy a BL-döntőt laptopon. Ezen még az sem segít, hogy a filmben szereplő nők kellően dekoratívak, Valentin Titánia különösen jól néz ki. Ő azonban alig szerepel, helyette az esetlen Kiss Tünde van főszerepben, akinek eszközei vetekszenek egy lefagyott marhaszeletével. A párbeszédek ismét a béka seggét súrolják, olyanok hangzanak el, amiket élő ember nem mond, de ezeket nem is taglalom már.

Mivel ez egy musical, a készítők véletlenszerű pontokon bedobnak dalokat. A sok tánc, ismert számok és jó hangulat lenne felelős a könnyed, fiatalos, vidám életérzésért. Mindezt azonban olyan amatőr módon csinálják, hogy az ember lefordul a székről, Fenyő Iván erkélyen táncolós jelenete biztosan sikeres lenne egy amatőr diákfilmben negyedik osztályban. Az éneklés természetesen elcsúszva, teljesen eltérő ütemben érkezik, mint a szájmozgás, a legborzasztóbb azonban az, hogy ilyenkor természetellenesen felhangosodik a film. Felbukkan egyébként még Dunai Tamás, Vándor Éva, Scherer Péter, Hegedűs D. Géza (Kovács Lajos és Cserna Antal összesen két percre), és Bereményi Géza is. Ő vajon mit keres itt? A film végére bevágják még slusszpoénként Fenyő Miklós valamelyik mostani koncertjét. Egyetlen gondolat jár az agyamban: ki akarok jutni a teremből.

Összefoglalva: ezt a filmet megnézni nem érdemes, a Kis Vuk szintjével vetekszik. Aki szereti Fenyő Miklóst és a zenéjét, az inkább vegyen egy Hungária CD-t, sokkal jobban jár.

Értékelés: 1/10

retekgyerek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.