Goda Krisztina erősen kezdett. Talán túlságosan is. A Csak szex és más semmi ékes bizonyítéka annak, hogy lehet normális, ízléses és vicces romantikus komédiát csinálni, anélkül, hogy túltengene benne a nyálfaktor. Sas Tamás pont az ellenkezőjét művelte, láttuk a visszataszító végeredményt, többszörösen is. Goda sem kerülhette el a végzetét, a ragyogó kezdés után felfigyelt rá Andy Vajna és rábízta a szíve csücskének számító Szabadság, szerelem levezénylését.
Persze Andy török basaként végig ott kotnyeleskedett a forgatáson, rajta tartotta a szemét a rendezőnőn. Nos, Vajna hűvös leheletével a tarkóján Goda tipikus hollywoodi másolatot hozott össze, amolyan magyar módra. Néha ugyan kínlódva, de meg lehetett nézni, tobzódtak a hatásvadász elemek, és azt sem igazán értettük, hogy miért kellene ezt annyira a magunkénak éreznünk. Tulajdonképpen bármely országban, vagy városban játszódhatott ahol éppen forradalom tombol, például 68-ban Prágában is. Egy jó, és egy közepes produktum után született a Kaméleon. A trailer az ígéretek széles tárházát hordozta magában, ezek azonban szép sorjában benne maradtak az elkészült moziban. Ennél azért többre számítottunk, pláne azután, hogy egyesek máris Hollywoodba exportálták az egyébként tehetséges rendezőnőt.

A sztori meglehetősen férfiközpontú, ahhoz képest, hogy két hölgy fejéből pattant ki. A végén persze kibújik belőlük a nőstény és rádöbbenünk, hogy az ötletet valószínűleg valamelyik Nők Lapjából csenték. Ennek ellenére meglepően frappáns. Gábor (Nagy Ervin) jóképű, pesti amorózó, aki csúnyácska nőket hódít meg, majd rászedi őket, és lelép azok félretett pénzével. A piszkos trükkök kivitelezésében van segítségére barátja, Tibi (Trill Zsolt). Már összejött nekik vagy 10 millió, de Gábor még mindig a nagy halra vágyik. Hamarosan kinézi magának a szemrevaló Hannát, aki meglehetősen burzsuj családból származik. Gábor rászáll Hannára, csak azzal nem számol, hogy az udvarlási folyamat közben belehabarodik. Ez pedig a foglalatosságára nézve végzetes hiba lehet.

A Kaméleon műfaji meghatározásánál bizony gondban lehetünk. Alapjaiban talán krimi, egy hangyányit thriller és még a romantikus dráma jellemzőit is felfedezhetjük a sorok között. Ez az „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit” módszer azonban hamar taccsra vágja a projektet, és vakvágányra vezet bennünket. A krimiről annyit, hogy a mellettem ülő néző már a huszadik percben bemondja a tutit, a nagy csavart, amivel elvileg a film végén szembesülnénk. Mivel barátunk telibe trafál, izgulnunk sem kell sokat. Thrillernek kevés, a konfliktus és a feszültség jó előre dekódolva van. A romantikus, érzelmi szál pedig éppen a fordulat miatt válik hiteltelenné.

Pedig nem indul rosszul ez a történet. A hódítások, becserkészések flottul mennek, főhősünk egyszerre három nőnek csapja a szelet, természetesen mindegyiket alaposan átveri. Goda úgy gondolja ezek közül csak egyet bont ki, de a másik kettőt is könnyedén, fenntartások nélkül elhisszük neki. Amikor megjelenik Hanna, vele együtt telepszik ránk az unalom és a fásultság. Az addig viszonylag pergő tempó (nem toporogtunk egy helyben, mint a szaró galamb), irdatlan módon lelassul, főhősünk szenvedéseinek, kínlódásainak, hazugságainak, pénz iránti sóvár vágyódásának a vége nem lehet más, mint hatalmas orra esés.

Goda érezhetően nem tud mit kezdeni a narrációval. Körülbelül a közepéig intenzíven jelen van, majd egyszer csak váratlanul elhal, és a végén megint felerősödik. Talán okosabb lett volna tisztázni, hogy kell ez nekik vagy sem. Különösebben nem viszi előre a sztorit, tehát ha nincs, akkor sincs hiányérzetünk. A dialógok szokás szerint idegenek a mindennapi kommunikációtól, döbbenetesen papírízűek. Divinyi Réka tagja volt a Barátok közt írói csapatának, úgyhogy ennek tudatában ez akkora meglepetés, mint az, hogy az ajándékokat a Mikulás teszi a kipucolt csizmába.

Egy gyerekkori barátság széthullása és tragédiája ilyen indokok miatt, egyrészt kevésbé reális, másrészt lehangoló. Azért akad fénysugár az éjszakában. Nézzünk egy-két pozitívumot: az alapötlet egészen eredeti. A komikum sem szenved csorbát, főként Szilágyi István okoz kellemes perceket Géza bácsi szerepében a kórházi jelenetekben. Az írók érzik a mai Magyarország legfontosabb rákfenéjét: mindent az érdekek, és az anyagiak határoznak meg, ezen kívül semmi más nem létezik. Az utolsó mondatokért viszont nagy kár, sok kérdőjelet hagy maga után. A romantikus szál mellett ezek a szavak is hozzájárulnak ahhoz, hogy tamáskodjunk a Kaméleon hitelességét illetően.

A mozi főszereplőjének alakításánál kiütközik, hogy milyen különbség van a hagyományos színházi és filmes színjátszás között. Nagy Ervin ugyanis túljátssza a karaktert. Színházi eszközökkel dolgozik, mimikája idegesítő, az, pedig ahogy a hangjával játszadozik egyenesen irritáló. Trill Zsolt jól teljesít (még poénokkal is szolgál), csakúgy, mint a szép Hámori Gabi, aki nem tehet arról, hogy a végére karakterét egész egyszerűen elfelejtik. Csányi Sándor megtalálta önmagát a pökhendi sorozatszínész figurájában. Kulka János ezúttal homokos Mágenheim, aki miután rájön, hogy lóvá tették agresszívvá válik, mint egy kismalac, László Zsolt pedig megbízható.

Goda Krisztina filmje olyan, mint egy ablakon kirepülő luftballon, ami szép csendben elszáll a nagy semmibe. Jó indulattal is csak közepes, annál inkább, mert a benne rejlő lehetőségeket szerényen aknázta ki. Egy valami azért mégis böki a csőrünket: hol maradt ebből a moziból a sokarcú Gesztesi Károly?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.