Kicsit furcsán érzi magát az ember, ha végigpásztázza a körülötte lévőket és konstatálja, hogy egyedüliként képviseli az erősebbik nemet a teremben. Végszóra megjelenik egy nyugdíjasnak tetsző férfi, aki negyedóra után sietős léptekkel távozik. Feltehetően a kötelesség szólítja, mert kisvártatva visszatér, és leül a helyére, mintha mi sem történt volna. Legalább nem maradok magányos farkas, villan át az agyamon.
Na, igen, a hímek többségét még mindig hidegen hagyja a rizsporos parókák, szemet gyönyörködtető kosztümök, púderek és fényűző pompa világa. Pedig néha érdemes kivételt tennünk, mert értékes drágakőre bukkanhatunk, abban az esetben is, ha a szorító másik sarkából Jim Carrey, vagy Pindroch Csaba kacsintgat ránk.

A 18. századi Angliában Georgiana Spencerre (Keira Knightley) rámosolyog a szerencse, hiszen Devonshire hercegének (Ralph Fiennes) felesége lehet. A naiv leányzó nem látja a fától az erdőt és kitörő örömmel megy hozzá a férfihez. A herceg szobájából kirohanó pucér seggű szobalány látványa hatására azonban leesik neki a tantusz, és rájön, hogy Williamnek csak azért van rá szüksége, hogy fiúörököst szüljön, biztosítva az utánpótlást, a kor elvárásainak megfelelően. Georgiana persze két lányt hoz a világra, a férje ezért végképp eltávolodik tőle. A boldogtalan hercegnő minden energiáját az anyaságra fordítja, miközben hevesen érdeklődik a közélet ügyes-bajos dolgai iránt, szenvedélyesen kártyázik, és követi az aktuális divatirányzatokat. Ezáltal a pezsgő londoni társasági élet kedvence lesz, elhomályosítva a buta, öntelt hólyagként viselkedő férjét.

Megkerülhetetlen, hogy ne asszociáljunk azonnal Lady Diana életére a történet kapcsán. Sok a hasonlóság, még több az áthallás, amire ráerősít, hogy Amanda Foreman életrajzi regényének főhőse Georgiana a Spencer család távoli őse volt. A másik Boleyn lány esetében is megtapasztalhattuk, hogy a kor pontos leképezése, élethű ábrázolása egy kosztümös, romantikus drámánál alapkövetelménynek számít. Saul Dibb rendező maradéktalanul eleget tesz ennek a kívánalomnak. A 18. századi Angliában egy nő kiszolgáltatott, megalázó helyzetben van, tulajdonképpen csak a férfi játékszere, emancipációnak híre-hamva sincsen, még gyerekcipőben sem jár. A szerelem, az érzelmek másodlagosak, mindent elsöpör a társadalmi rang, vagyon és származás. Mai fejjel elfogadhatatlan, és a történelmi tények ismeretében is megdöbbentő a genetika és a természet elleni kicsinyes szélmalomharc, ami a lánygyermekek háttérbe szorításában manifesztálódik.

Georgianát foglyul ejti a házassága. Voltaképpen elveszti szabadságát, gyermeki lelkét, ám a tragikus, szomorú események hatására öntudatra ébred, személyisége megkeményedik. A főhősnő szemszögéből hamar feltérképezzük a jellemeket, és ezen keresztül az emberi viszonyokat. A férj egy pipogya, érzelmek nélküli, kutyáival játszadozó, zéró intelligenciával rendelkező érzéketlen tuskó. Éles kontrasztban áll a hercegnővel, aki nyitott a világra, értelmes, érdeklődő, és ezzel könnyedén maga javára billenti a mérleg nyelvét. Korán megvilágosodik előttünk, hogy sohasem lehetnek boldogok együtt. Georgiana az anyja támogatására sem számíthat, hiszen az törtető, a céljai érdekében tárgyként kezeli lányát, és csöppet sem érdekli annak sorsa, élete.

Dibb szinte észrevétlenül aktualizálja a jelenre történetét. Hűtlenség, árulás, erőszak, boldogtalan házasság, egytől-egyik mindegyikkel szembesülünk napjainkban. Emellett ügyesen és okosan fokozza a drámai csúcspontokat. A hercegnő kénytelen eltűrni, hogy férje rámászik a legjobb barátnőjére, és ezek után még azt is, hogy mindhárman egy fedél alatt lakjanak. Itt nyoma sincs morálnak, vagy erkölcsnek. Más kérdés, hogy ennek a barátságnak a háttere kissé hiányos, elnagyolt, és kilóg a történetből. A legnagyobb csapás mégis az, hogy a szerelmétől szült gyermekét nem nevelheti fel, elszakítják tőle, ami egy anyának egyenlő a halállal. A rendező érzelmes ugyan, de csak annyira szentimentális, amennyire a sztori megköveteli tőle.

Saul Dibb jól érzékelteti a hercegnő hullámvölgyeit, tündöklését, hanyatlását, majd újbóli megdicsőülését. Georgiana szerelme elvesztése után gyermekeiben talál vigaszt, a számtalan megaláztatás ellenére méltóságteljesen kerül vissza a társasági élet középpontjába. A dialógusok pergők és hibátlanul vannak megírva. Dibb nem ítélkezik, azt következetesen a nézőre hagyja. A szereplők sorsáról tájékoztató feliratok a végén viszont mesterkéltek és hanyagolhatók. Mindenképpen említsük meg Pados Gyulát - akinek a gyönyörű képeket köszönhetjük -,hiszen kevés most az olyan hazai filmes akire igazán büszkék lehetünk, ő az egyik közülük.

Ha azt gondoltuk, hogy A szerelem határaiban Keira Knightley élete alakítását nyújtotta, akkor nagyot tévedtünk. A hercegnőben még inkább kiteljesedik, a szerep legmélyére ás, minden rezdülése hiteles, arca mindig árulkodó, és nyoma sincs annak az enerváltságnak, ami a Vágy és vezeklésben telepedett rá. Ralph Fiennes játéka kifogástalan. Csak egyetlen jellemző momentum ebből a félelmetes alakításból. A herceg kijelenti, hogy szereti Georgiánát, miközben a padlót bámulja. Fiennes egy pillanatra sem ereszt le, végig magas színvonalon teljesíti feladatát. A mellékszereplők közül kitűnik a hűvös, céltudatos anya szerepében megmutatkozó Charlotte Rampling. Remélhetőleg csak egy ostoba kisiklás volt a Szex telefonhívásra című förmedvény.

A hercegnő kétségtelenül jó film, bár elsősorban a női lelkeket célozza és találja meg. Közben persze figyelmeztet arra, hogy az emberi szabadságot, korlátokat, vágyakat, és érzelmeket tekintve a 18. század sem tartozott az eszményi időszakok közé. Na és eszünkbe juttat egy olcsó, ugyanakkor fájdalmasan igaz közhelyet: nők nélkül valóban kevesebbek lennénk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.