Hasonmás - Van Damme nyomában

Kezdjük Bruce Willis vértől csatakos trikójával.
Hova tűnt?
Nyilván 54 évesen már nem lehet folyton hordani, de mégis. Mióta lekopott Bruce-ról a szóban forgó ruhadarab, nem igazán találja a helyét a filmvásznon. Egy-egy remek mellékszerep (mint pl.: az Assassination of a High School President-ben, húha, na ez vajon mi lehet?), még bevillan néha, de az igazán jó főszerepek egy ideje elkerülik.

Utolsó cserkészünk ezúttal a közeljövőben találja magát, ahol az emberek otthon fekszenek és gondolataikkal irányítják a helyettük mindent átélő hasonmásukat. Abba nem akarok belemenni, hogy az alapötleten is tátonganak méretes hasadékok (az emberek nem mozognak, de mégsem sorvadnak az izmaik, stb.), de az kissé koncepciótlannak tűnik, hogy az ún. robotmentes zónákban szinte kőkori állapotok uralkodnak. Bruce meglepő módon (…) ezúttal egy FBI ügynököt alakít, aki nyomozni kezd a hasonmásokon keresztül embereket ölő ismeretlen ellen. Tulajdonképpen itt vége is a sztorinak, mert a forgatókönyv annyira gyenge, hogy akár Divinyi Réka is írhatta volna. A karakterek teljesen kidolgozatlanok, a motivációikról szinte semmit nem tudunk meg, ráadásul a rejtélyes összeesküvés is annyira zavaros és mondvacsinált, hogy az ember inkább egy sajtos-tejfölös lángosba temetné az arcát.

Nem véletlen, hogy Bruce Willis és pár ismertebb kollegája (Ving Rhames és James Cromwell) meglehetősen bizonytalanul és szétszórva kóvályog a filmben olyan párbeszédeket használva, ami egy jobb érzésű játszótéren is nevetség tárgya lehetne. Mi lehet ezek után a film pozitívuma? Nos, a látványvilág biztosan nem. A szétsminkelt arccal, szögletesen mászkáló, hasonmásokat játszó színészeknél csak a grafikai elemek borzasztóbbak. A készítők nem bajlódtak azzal, hogy élethű megoldások legyenek, igénytelen rajzok jelennek meg a robotok ábrázolásánál. Mi került ezen akkor 80 millió dollárba, kérdezhetnénk szigorú arccal, de mégsem tesszük.
Két okból.
1, Tudjuk, hogy Bruce bátyó a múltbeli érdemeire való tekintettel 20 milliót kap egy szerepért. A Die Hardon felnőtt generációk megadóan bólintanak ezt hallva. Ők mindig is hősként tekintenek majd a világ John McCLane-jére.
2, Láttuk a film előtti bemutatók között Mészáros Márta új filmjének előzetesét. Anna utolsó integetése vagy mi. Na emberek, erre ki ad még mindig pénzt???

Amiről még mindenképpen szólni kell az a műfaj. Úgy ültem be erre a filmre, hogy ez egy sci-fi. Összelopkodott, klisékből álló, de mégis sci-fi. Ehhez képest valamilyen rejtélyes okból kifolyólag az alkotók óriási teret szántak Bruce és felesége lelkizéseire. Már ezt is kívülről fújjuk (érdekes lenne belülről, de ez most nem tartozik ide), az egymástól eltávolodott pár szenvedése valójában senkit nem érdekelt soha. Mindegy. Ezt néhány helyen még mindig nem tudják és kénytelenek vagyunk végignézni egy iszonyat gyökérkedést. Bruce-nak még talán elnéznénk ezt is, de azt már nem, hogy egyetlen valamirevaló nőt nem tettek a filmbe. Az FBI ügynök (Radha Mitchell) és a feleség (Rosamund Pike) is középszerű tucatszínésznő, akik ennél fogva tökéletesen alakítják a hasonmásokat. Jellegtelenek és bénák.

Ezek után mit lehetne még mondani? Talán ismét szükség lenne egy 650 dolláros bőrgatyára, amiben beépített TV van.

Értékelés: 2/10

Ajánlott Irodalom:
Asimov: Alapítvány és Föld

retekgyerek

 

Hasonmás: Sci-fi paródia Barbie Bruce-szal

Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben az emberek helyett robotizált hasonmásaik mászkálnak az utcákon. Barátságosabb utópia, mint legutóbb a District 9-ben, ahol földönkívülieket kényszerítettek lágerekbe. Steril ugyan, mint az orvos keze műtét előtt, de legalább a bűn háttérbe szorul, nincs gyilkosság, nincs rablás, és egyáltalán semmi, ami a mindennapos mocsokra emlékeztetne. Egyik napról a másikra azonban légy kerül a levesbe. Valaki likvidálni kezdi a szurrogátumokat és az azokat irányító operátorokat. Na, és itt jön a képbe a nagy megmentő, Mr. Bruce Willis, aki rutinosan kihúzza a népet a szarból, és rádöbbenti létük valós értelmére.

Jonathan Mostow-ra mély apátia telepedett a T3 viszonylagos sikertelensége után. Némileg vigasztalhatja, hogy McG sem volt képes életet lehelni az erősen leszálló ágba került szériába. Egykori csapattársai Michael Ferris és John D. Brancato (T3) azonban véget vetettek önkéntesen vállalt kényszernyugdíjának. A Surrogates nevű Amerikában meglehetősen ismert képregény szkriptjével kopogtattak ugyanis a direktor ajtaján. Mostow nem volt szívbajos, azonnal ajtót nyitott és a maga részéről zöld utat adott a projektnek. Felhívta Bruce Willist nem volna –e kedve újra magányos bozótharcost játszani, aki az emberiség megmentéséért küzd. Mivel Willisre is elég ínséges idők járnak a Die Hard 4 óta, nem sokat habozott.

A Hasonmás ötlete, kérdésfeltevése, témája továbbgondolásra érdemes. Vajon élhetőbb –e az a világ, ahol a hús-vér embereket kívülről, belülről tökéletes plasztik énjük helyettesíti? Ezek dolgoznak, vásárolnak, szórakoznak, szexelnek, és kommunikálnak egymással. A fejlett technológia segítségével választhatnak ehhez külsőt. Lehetnek jóképűek, izmosak, szépek, okosak tetszés szerint, megrendelés alapján. Az emberi hiúság pedig, mint tudjuk, és tapasztaljuk, mindent legyűr, maga alá temet. Vannak azonban szkeptikusok, akiknek fejében megkondulnak a vészharangok. Az úgynevezett outsiderek úgy érzik, mégiscsak emberként kell szembenézni a hétköznapok kihívásaival, érzelmeivel, tragédiáival, örömeivel. Nem szabad a technika mögé bújni a félelmeink, problémáink, gátlásaink elől. Alapvetően e két szempont érvekkel alátámasztott összecsapása is lehetett volna Hasonmás. De nem lett. A ziccer kimarad.

Ferris és Broncato forgatókönyve ugyanis zavaros, leegyszerűsített és végtelenül bugyuta dialógusokkal telezsúfolt. A balhét megint egy gonosz multival vitetik el. Ez a cég (VSI) önző módon, haszonszerzési céllal akarja tönkre tenni a társadalmat. Divatba jött ez a fajta szemlélet, hiszen a District 9-ben is ugyanezt láthattuk. Csakhogy Neil Blomkamp alaposabban, körültekintőbben, részletesebben és tényszerűbben tárja fel a szituációt. A Hasonmásban a karakterek motivációi, háttere kidolgozatlanok, a konfliktushelyzetek kevésbé élesek, a jó és a rossz közötti különbség árnyalatnyi. Ehhez jön még a szokásos dupla adag érzelem és szenvelgés. Mikor és kik jönnek rá végre, hogy ez műfajidegen? Aki romantikára és hüppögésre vágyik, az elmegy egy romantikus drámára, de ennek ily mértékben semmi keresnivalója egy sci-finek mondott moziban.

A látvány rendjén volna, kötelezően törnek-zúznak, üldöznek és verekednek. Ez azonban már alapkövetelmény. Mondhatnánk úgy is benne van a jegy árában. A hasonmásokra sem lehet panaszunk egy kivétellel. Bruce Willis szőke parókája és hozzá szőkített szemöldöke egyszerűen nevetséges. Mint egy selyemfiú az Angyal bárból. Még Ving Rhames jamaikai kábszerárushoz hasonlatos ábrázata is megnyerőbb. A magyar szöveg is átveszi a film stílustalanságát. A fordító ugyanis következetesen „robiknak” titulálja a robotokat. Mintha nem korcsosodott volna így is eléggé a nyelvünk. Ugye senkinek nem kell bemutatni a sok „üdcsit”, „telót”, „parit”, „salit” és társait. A végső konspirációt csak az nem találja ki tíz perc után, akinek sötét kráterek húzódnak meg az agya helyén. Ennek tudatában a végeredmény az akciók ellenére is kifejezetten unalmas és álmosító.

Bruce Willis többször néz szúrósan és átszellemülten, mint bármikor, a szemei pedig ha kell, ha nem könnybe lábadnak. Értelmes mondatai nincsenek, színészi játéka egy gumibabáéhoz hasonlítható. Legalább a szőke paróka miatt tiltakozhatott volna. Radha Mitchell és Rosamund Pike jó nők, Ving Rhames pedig újra együtt villoghat Willis-sel a Ponyvaregény után tizenöt évvel.

Jonathan Mostow keserves visszatérése sci-fi thriller helyett kőkemény paródia. Röhögés röhögés hátán. Ilyen az, amikor egy jobb sorsra érdemes téma trágyadombra kerül, a szerény, minden koncepciót és ötletet nélkülöző megvalósítás miatt. Milliószor elmondtuk már, most is érvényes: ebben sokkal több volt.
                                               
Értékelés: 4/10     
 

misóka

A bejegyzés trackback címe:

https://tevemozi.blog.hu/api/trackback/id/tr481432422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása