A „variációk egy témára” újabb fejezete olyan kínlódást ígér szervezetünknek, amihez képest a lumbágó csak kismiska. A tizenéves lányok persze sikítozva, visítozva tapossák egymást a High School Musical Zac Efronjáért. A pincsikutya szemű kölyök kiszedett – ámbátor még így is Kiszel Tüncire hajazó – szemöldökével és mesterkélt jópofaságával szítja a kedélyeket. Egy valamiben kísértetiesen hasonlít a korábbi ügyletes szívtipróra, Ashton Kutcherre. Mindkettőjükhöz erős gyomor szükségeltetik.

Mike’O Donnell tehetséges sportolóként bármelyik főiskolára felvételt nyerhetne. Azonban a sorsdöntő kosárlabda meccs előtt barátnője Scarlett bejelenti, hogy terhes. Mike tiszta lelkiismerettől vezérelve otthagyja a kiválónak tűnő lehetőséget, és vállalja az apasággal járó terheket. Ugrunk pár évet, főhősünk manapság már válófélben van a még mindig imádott feleségétől, gyermekei pedig utálják, mint a kórságot. Még a munkahelyén sem a megérdemelt előléptetés várja, hanem egy páros láb, amivel kirúgják az állásából. Mike rendesen megzuhan, mire egy Télapóhoz hasonlító takarító bácsi jóvoltából egy napon ismét tizenhét éves énje köszön vissza a tükörből. Neki kell összetákolnia egy darabokra hulló életet.


Ezzel a műremekkel a programozott agymosás szokványos dimenziójába lépünk. Nem tudunk eltekinteni attól, sőt végig ott motoszkál a fejünkben, hogy az egész sztori egy banális, végtelenül együgyű szamárság enciklopédia. Az időugrálás képtelensége nem fájt a Segítség felnőttem, illetve a Nem férek a bőrödbe című moziknál. Ezek ugyanis a kitűnő színész teljesítményeken túl néhány valóban sziporkázó jelenetsort is hordoztak magukban, amik segítségével könnyen átlendültünk a holtpontokon. Ilyeneknek a Megint 17 esetében híre-hamva sincsen. Csak a folyamatos, tudatos népbutítás, értelmetlen és ostoba kioktatás.

Kezdjük azzal, hogy Zac Efron és Matthew Perry annyira hasonlít egymásra, mint Bajnai Gordon és Orbán Viktor. Nem várunk két tojás effektust, de azért ennél ügyesebb felnőtt-tinipárosításokat is láttunk már. Mindössze talán a gombszemük mutat némi azonosságot. Effronnál ez bizonyára genetika, Perrynél már a pia és a drogok „jótékony” hatását is tapasztaljuk. A Megint 17 alkotói mániákusan hülyére vesznek bennünket, ezzel pedig meglehetősen faramuci helyzeteket teremtenek. A tizenéves Mike például összegabalyodik idősebb kiadású későbbi feleségével, amivel a már említett Ashton Kutcher és Demi Moore valóságos románcát kopírozzák. Mondjuk Demi addig várt a hódítással, amíg a nevezett úriembernek eltűnt a fenekéről a tojáshéj.

Arról nem lehetünk meggyőződve, hogy ez egy jó minta a szigorú erkölcseiről egyébként sem híres mai ifjúságnak, de ebben legalább nem álszenteskednek. Zac Efron egyívású társainak előadott veretes példabeszéde a gyereknevelés szexszel szembeni elsődlegességéről viszont már kihúzza a gyufát. Mintha egyesek nem akarnák tudomásul venni, hogy a pubertásokat ilyen idősen még a lepedő akrobatika jobban érdekli, mint a csecsemőkkel való foglalatoskodás. Akkor meg kinek és minek akarják eladni ezeket a hamis és hazug deklarációkat. A hormonoktól felpiszkált taknyok bezzeg tátott szájjal és kéjes ámulattal hallgatják a félresiklott morális tanítást.

Persze nem tudjuk megúszni, hogy főhősünk lánya rá ne mozduljon fiatalkori énjére, aki alig bírja lekoptatni őt. Még mindig jobb, mintha a kiscsaj az iskola kemény gyerekét választaná, aki örökösen csak dugni akar. Van itt még desszert gyanánt egy habókos barát, aki megtalálja a foltját az eleinte normálisnak látszó, majd komplett idiótává átalakuló igazgatónőben. A közös pont: A gyűrűk ura, a randi témák első számú favoritja. Mike mamlasz kisfia pedig becserkész magának egy szemrevaló, dögös feketét, aki még a feltűnő mulyaság (lángra lobbant gatya) ellenére is gyengéd érzelmeket táplál a kölyök irányában. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a forgatókönyv is erre kötelezi. Megnyugtathatunk minden kedves romantikára és torokszorító, érzelmes happy endre áhítozót, hogy ezek most sem maradnak el, atombiztos helyet kapnak ebben a deja-vu érzésektől hemzsegő és szenvedő produkcióban.

Zac Efron elsősorban nyálas, azután idegesítő, végül pedig irritálóan tehetségtelen. A bennfentes pletykák szerint rá akarják venni, hogy szakítson High School Musical-beli partnernőjével, és szerelmével Vanessa Hudgens-szal, mert nem tesz jót a karrierjének ez a kapcsolat. A felívelő csillag útjába azonban nem a nő, hanem kínos antitalentuma állhat. Persze lehet, hogy olyan szerencsésen végzi, mint DiCaprio, de ennek esélye most igen csekély, talán egy a százhoz. Leslie Mann korrekten néz ki. Arról nincs információnk, hogy mennyire volt kényelmetlen számára Efronnal enyelegni. Matthew Perryt ez a nyúlfarknyi epizód sem húzza ki a Jóbarátok után bekövetkezett erőteljes vákuumból.

Mi már kellően hozzászoktunk ahhoz, hogy nullszaldós, bármiféle tudástól és tehetségtől mentes „sztárocskákkal” adnak el különböző igénytelen szellemi termékeket. Ezzel van tele egész Magyarország. Az amerikaiak tehát nem mutatnak újat ebben a tekintetben. Csakhogy amíg ott százmilliókról szól a történet, dollár nevű fizetőeszközben, addig itthon néhány millióról forintban. A Megint 17 bevételei túl vannak az előbb említett álomhatáron, ergo a mozi sikeres húzásnak bizonyult. Zac Efronról az egész világ tudja kicsoda, vajon Győzikét, Ágicát, Nagy Ő Anikót, Fekete Pákót ki ismeri rajtunk kívül? Ugye a különbség nem szorul magyarázatra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.