Másnapos, szinte kómás állapotban is él a remény, hogy egy szórakoztató kikapcsolódásnak ígérkező mozi helyre hozza az előző éjszakai sör-tequila keverttől liftező gyomrunkat vagy csillapítja az alvatlanságtól sajgó fejfájásunkat. A Marley meg én azonban csak fokozza a kellemetlen érzést, a szemeink kitámasztásához pedig fogpiszkáló kellene, mert olykor vészesen közel kerülünk a szunyókáláshoz.

Aniston rajongók repetázhatnak, hiszen kedvenc sztárjuk két hét után megint visszatér. Érdekes, hogy a Nem kellesz eléggé című romkomot később mutatták be Amerikában, mi azonban hamarabb láthattuk, mint a Marley meg én nevezetű opust. A „ki kivel nem alkotott még szerelmetes párt a vásznon?” játékunkban ezúttal Anistont és Owen Wilsont dobta ki a gép. Wilson legjobb haverjával, Ben Stillerrel már úgyis csasztukázott egyet a Derült égből Polly-ban. A színésznő két hete még Ben Affleck oldalán paráználkodott, most Wilson karjaiban vigasztalódik. A forgatókönyv John Grogan regényéből született. A szerző kitartóan tanulmányozhatta a Beethoven, a Kutyám Jerry Lee, illetve az Egyik kopó, másik eb című kutyaparádékat, mielőtt egy hasonló jellegű sztorit rittyentett papírra. David Frankel az Ördög Pradát visel és a Miami rapszódia direktora inkább a Szex és New York – abban szintén közreműködött – irányvonalát követi. Addig machinált, amíg úgy elcukrozta a filmjét, hogy az émelyítően édes íz súlyos támadást indít az alkoholtól egyébként sem fényesen muzsikáló hasunk ellen.

A történet ott kezdődik, ahol a többi általában véget ér. John és Jennie házassággal pecsételi meg jól működő kapcsolatát. Jennie babát is szeretne, de John még korainak tartja, ezért megajándékozza őt inkább egy kölyök Labradorral, amivel egy időre kielégítheti neje ebbéli vágyait. Persze a kutyuska töménytelen galibát okoz, nevelése nem várt nehézségekbe ütközik. Az évek során aztán szép sorjában érkeznek a gyerekek, a feleség feladja karrierjét és teljes mértékben a családnak szenteli az életét. A férj munkája miatt elköltöznek, természetesen Marley a família fekete báránya ide is követi őket.

Nem kell túlságosan ecsetelnünk, hogy kutyával egyszerűen képtelenség hibázni. Amikor a még kölyök Marley-ra szegeződik a kamera, zengnek a „jaj de édes, „húú, milyen aranyos” felkiáltások, szüntelenül megy az artikulálatlan gügyögés, nyüszítés. Frankel pedig még véletlenül sem improvizál, ugyanazt a fonalat veszi fel, mint az eddigi már említett műremekek. Marley szétszedi a lakást, mindent felzabál, különösen a mangóra van ráizgulva. Itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen ennek ürügyén a kutyagumi látványát sem ússzuk meg (a mennyiséget egy tehén, vagy egy ló is megirigyelné), persze ezekben megtalálhatók a gyümölcs maradványai. Az eb rendetlen, hiába tanítanák, nevelnék, hasztalan itt minden parancs és vezényszó.

Marley folytatja ámokfutását, vízbe kulázik, nyakláncot nyel, állandó futkorászásra kényszeríti gazdáit és meghágja a kutyanevelő néni lábát. Ezen persze nevetni illenék, a publikum egy része hálás is az önsanyargató, sokadjára megrágott jelenetekért és szakadatlanul vihorászik. Befut még egy-két extra gusztustalan képsor, amivel sikeresen húzogatják a bennünk lakozó oroszlán bajuszát. A kutya nyelve Wilson arcát csapkodja, tisztán kivehető az állán virító nyál. Mielőtt lemosná, Aniston odamegy és se szó se beszéd lesmárolja. Micsoda higiénia, gratulálunk. Owen cimboránk még arra is képes, hogy a Marley által leszopogatott villát a szájába vegye.

Frankel a kutya sorsán keresztül egy házasságot, kapcsolatot is analizál. Bár ne tenné! Az elemzés felszínes, vázlatos és olyan izgalmas, mint egy tévéshop produkció, ahol egy szánalmas fószer próbálja ránk sózni az egyébként életlen és semmire nem használható késkészletét. Aniston állítólag szülési depresszióban szenved, aminek az a fő tünete, hogy szünet nélkül veszekszik a férjével és úgy viselkedik, mint egy házi sárkány. A rendező pedig nem siet, elnyújtja ezt a kínlódást, borzalmasan terjengős és két órára duzzasztja a 90 percre is szűk alapanyagot. Az utolsó kockáknál pedig sokaknál elszakad a cérna. Kész! Csörögnek a papír zsebkendős zacskók, a terem két sarkában pedig kánonban fújják az orrukat. Nem akarunk érzéketlennek látszani, hiszen valóban meg lehet hatódni, csak ez már olyan szinten direkt, hogy legszívesebben üvöltenénk, és fejvesztve menekülnénk ebből a kényszer szülte csapdahelyzetből. Wilson utolsó narrációja hangzatos ugyan, de semmiféle nóvummal nem szolgál. Eddig sem volt titok előttünk, hogy a kutya az ember legjobb barátja, miért kell ezt ilyetén csűrnünk-csavarnunk.

Jennifer Aniston a Nem kellesz eléggé című filmben nyújtott alakítását kopírozza. A haja nagyon szép, csak a bőre engedelmeskedik a korának piszkosul. Owen Wilson öngyilkosságától volt hangos a kinti bulvársajtó. Miután kilábalt a megpróbáltatásaiból, mit cselekszik, újrakezdi azzal, aki miatt bekövetkezett a majdnem végzetes tragédia (Kate Hudson). Ebben a moziban ő a jópofa férj, aki sokat poénkodik és egy-egy beköpéssel mindig oldani tudja a feszültséget. A két főszereplő egyébként valamilyen csoda elixírt kortyolgathatott forgatás közben, mert a moziban ugyan szépen csordogálnak az évek, de ők aztán nem öregszenek egy percet sem. Kathleen Turner cameója eszünkbe juttatja az idő múlását. Az egykori szexbombából felpüffedt vénlány lett. Az Oscar-díjas Alan Arkin szerepeltetése értelmetlen, bár ennek hiányában lemaradnánk egy-két ténylegesen értékes poénról.

A Marley meg én tipikusan az a mozi, melynek végén üveges szemmel meredünk magunk elé, azon tűnődvén, hogy mit is akart ezzel mondani a népes alkotógárda. Frankel olcsó kutyakomédiája sikerre van ítélve, már csak a négylábú főkőse miatt is, miközben cseppet sem ér többet, mint például az Egyik kopó másik eb az akkor még pelyhedző állú Tom Hanks-sel. Legalább a gyomrunkat békén hagyhatták volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.