Meg kell hagyni honi filmeseink rendületlen intenzitással próbálkoznak, bízván abban, hogy előjönnek végre valami nagy dobással. Fazakas Péter bemutatkozásának címe találó, rövid és megjegyezhető, ami alapján akár még derűlátóak is lehetnénk. Aztán ahogy lépkedünk előre a történetben és telik az idő sűrűsödnek a ráncok a homlokunkon, egyre többször pillantunk az óránkra, türelmetlenül várjuk a finist.
Végül csalódottan legyintünk, megint semmivé foszlott a remény, hogy egy magyar film esetén igazi katarzist éljünk át. A várt hatás tovaszállt, marad a töretlen bizalom, talán majd legközelebb.

Történetünk főhőse Lajos (Csuja Imre), aki fiatal korában rendőrként tevékenykedett, most biztonsági őrként dolgozik egy a mai magyar valóságnak megfelelő üzletembernél. Az, hogy a házát védi-e, vagy egy galériát nem derül ki. Az egyik estén egy véletlen folytán tönkreteszi A macska halála nevezetű meglehetősen absztrakt kivitelezésű szobrot. Két napot kap arra, hogy szerezzen 5 millió forintot, amibe a műalkotás került. Közben barátai szellemidézéssel múlatják az időt, ennek révén pedig egy 50 milliós emberrablásba keverednek, ami Lajosnak remek lehetőséget a tetemes tartozás megfizetésére.

Ahhoz képest, hogy Csurgó Csaba forgatókönyvének se füle, se farka és több ponton keservesen kényszeredett szülésnek tűnik, díjat hozott a konyhára. Körülbelül olyan szkriptek lehettek versenyben, mint amilyen mozik az idei filmmustrán. Mindvégig azt bogarásszuk, hogy egyes jelenetek mi végett kapcsolódnak a sztorihoz, illetve bizonyos karakterek hogyan kerülnek ebbe a katyvaszba, hiszen jelenlétük úgyszólván hanyagolható. A szellemidézés kellő mennyiségű toleranciát igényel. Annyi szenzációhajhász, értelmetlen, és ostoba mágia kellős közepén kár olajat tenni a tűzre. Komolyan venni semmiképpen sem tudjuk, ha pedig paródiának szánták, annak nem elég ütős, sőt kifejezetten gyenge, mintha egy valóságshow rontana rá a kellemesnek ígérkező esténkre. A szövegek papírízűek, már megint az a benyomás alakul ki bennünk, hogy ilyen rossz, száraz, suta mondatokat a hétköznapi életben soha nem használunk, így nem beszélünk egymással.

Fazakas Péter egy közép-kelet európai Guy Ritchie akart lenni. Több szálról fakadó történet, ami egy gigantikus fináléba torkollik, amiben minden ami addig lényegtelennek, vagy feleslegesnek tűnt hirtelenjében értelmet nyer. Ehhez társulna némi humor, egy rakás szerencsétlen lúzer, egy-két rafkós szélhámos és egy csipetnyi brutalitás. Nos a jól megtervezett magyar gengsztervígjáték terve kártyavárként omlik össze, szinte darabokra hull. Poénokat csak elvétve találunk, azokat is nagyítóval kell keresnünk. Az erőszak fontosságát nem tudjuk hová tenni. Csak azt látjuk, hogy vagdossák az ujjakat, és kardot döfnek az emberbe, de, hogy ez milyen célt szolgál képtelenek vagyunk megfejteni.

Főhősünk és barátja együtt olyan eszesek, mint egy bugylibicska. A karakterek valamilyen úton-módon belecsöppenek a történetbe. Az üzletember lányáról mindaddig egy szót sem ejtenek, amíg váratlanul el nem rabolják. A testőröknek álcázott verőemberek piperkőcök, ezektől nyugodtan futkoshatnak az utcákon azok, akiknek vaj van a füle mögött. Persze nem hiányozhat egy bimbózó románc sem. Ezúttal nem két fiatalt vakít el a szerelem lángja, hanem egy idősebb, magányos párost. Ez a tény azonban nem változtat azon, hogy ez az évődés minden csak nem romantikus. Talán a szánalmas, kínos, vagy erőltetett jelzők jobban illenének rá. Úgy tűnik magyar szokássá válik, hogy néhány szálat elvarratlanul hagynak, egy-két szereplő további sorsának alakulását pedig jótékony homály fedi. Gondoljunk az egyébként jobban összerakott és ügyesebben elkészített Kalandorok fináléjára. Az utolsó képsorok pedig már annyira túllőnek a célon, hogy még vigyorogni sincs kedvünk.

Csuja Imre sem külalakra, sem testalkatra nem egy Adonisz, mégis félig-meddig romantikus hőst játszatnak vele. Ezeknél a részeknél feszeng is rendesen és nem igazán találja a helyét. Többnyire azonban hozza azt a mesterségbeli fölényt, amit megszokhattunk tőle. Für Anikó visszatért a filmvászonra, régen találkoztunk vele. Nem éppen álomszerű „comeback”, de Fürnek sem okoz nagy gondot a figura. Bánsági Ildikó kapta a leghálátlanabb szerepet. Iszonyú ostoba szövegei vannak, és a karakter sem okosabb egy disznónál. Halász Judit jelenetei teljes mértékben feleslegesek, időhúzás szaguk van. Kamarás Iván és Vajdai Vilmos a rendező támogatásával totálisan félreértelmezik a figurákat, Szervét Tibor manírjai pedig néha soknak tűnnek.

A sok bújtatott reklám arra utal, hogy anyagiakban sem voltak túlságosan eleresztve Fazakasék. Mindenestre ez így is olyan lett, mint a filmben látható Macska halála. Se a macskát, se a halált nem látjuk benne. Lelkendezhetünk azon, hogy futószalagon érkeznek mostanában a hazai alkotások. Boldogságunk csak akkor lenne felhőtlen, ha a mennyiség mellé a minőség is szorosan felzárkózna, mert a színvonal elmarad a kívánatostól. Ez pedig még fél sikernek sem mondható.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.