Ha az amerikaiaknak kiszikkad az agyuk és nem találnak más témát, biztos, hogy előráncigálják a földönkívülieket a szekrényből. Ezúttal Robert Wise 1951-es filmjét dolgozták fel, mert az akkori szerény „trükkparádét” ma már bőven túlszárnyalják, és a látványvilággal pótolni lehet az esetleges tartalmi fogyatékosságokat.
Spielberg mester legújabb követője Scott Derrickson nem akárkit kért fel a másik bolygóról érkezett ufó szerepére. Keanu Reeves-el mostanában nem igazán fut, inkább csak döcög a szekér. Amihez nyúl annak erősen bukás szaga van. Legutóbb Az utca királyai című zsaruthrillerrel fürdött be, mentségére szóljon, hogy az alapanyag is elég selejtes volt. James Ellroy összekapkodta a már egyszer eldurrantott sablonjait és újra bedobta azokat. Keanu imázs javító akciója azonban súlyos kudarcot vall, talán hasznos lett volna segítséget kérni a megfelelő forgatókönyv kiválasztásában. Az Amikor megállt a Föld ugyanis néhol a paranoia tüneteivel küzd, néhol pedig olyan dögunalmas, mint egy első osztályú magyar futball meccs. Nesze neked gazdasági válság, reszkessetek, mert itt vannak a földönkívüliek!

A történet megértéséhez enyhén szólva sem kell egyetemi diploma. Egyszer csak egy világító gömb leszáll a Central Park kellős közepén. Előjön belőle egy idegen lény, akit a katonák azonnal célba vesznek, és azzal a lendülettel le is lőnek. Miután felgyógyul, és külalakra emberré formálódik (?) közli, hogy a Föld veszélyben van, rövidesen el fogják pusztítani. Egy doktornő és annak mostohafia társaságában azután minden tőle telhetőt megtesz, hogy mégse váljon bolygónk a porral egyenlővé.

Derrickson bevezetője kissé hosszúra nyúlik, és mint utólag kiderül az ég világon semmi értelme nincsen sem a folytatást, sem magát a mozit illetően. 1928-ban egy hegymászó, vagy felfedező – akit szintén Keanu Reeves alakít – rátalál egy világító gömbre, megérinti, majd feltehetően ennek hatására egy pukli keletkezik a kezén. Amikor napjainkban ez a tárgy (nagyobb méretekben) visszatér a Földre, a földönkívüli (láss csodát) Keanu alakját ölti magára. Milyen összefüggés ez kérem szépen. Magyarázatot persze hiába várunk, nem kapunk, csak a nagy büdös semmi, és az éktelen nagy zavar az arcokon, most ezzel vajon mit is akar üzenni a kedves direktor úr.

Izgalom és feszültség helyett értelmetlen, ostoba, bugyuta, és fél igazságokkal teli moralizálások, amelyek szokásokhoz híven a felszín kapargatják. A földönkívüli csodadoktor, hittérítő és lelkes környezetvédő egyben. Mózesként olvassa fejünkre az emberiség összes bűnét, a Jennifer Connelly által alakított doktornő pedig őzike szemekkel, kétségbeesett tekintettel védekezik, mint egy sarokba szorított bokszoló.

A karakterek persze nem mentesek a sztereotípiáktól. A politikusok önző, bumburnyák, buta egyedek, nemkülönben, mint a katonák, illetve a hadsereg vezetői. Ezzel szemben áll a doktornő, és annak tanára (John Cleese) aki körülbelül két perc erejéig vesz részt a játékban, és csak úgy köpi a közhelyeket. Ezek után miért ne kerülhetne egy gyerek a képbe. A kis lurkó viszont néhol meglehetősen ellenszenves, nem olyan aranyos, édi-bédi kölyök, amilyet már jó néhányszor megtapasztalhattunk. Azért némi kétely lakozik bennünk, abban a tekintetben, hogy ez lett volna a cél. Az érzelmeket gusztustalanul szabadjára engedik, a film majdnem olyan giccses, mint egy romantikus dráma, alig bírjuk ki, hogy a könnyeinkkel el ne áztassuk a termet.

A földönkívülivel érkezik egy örző-védő robot, akit a hadsereg nagyon gyorsan likvidálni akar. Miután kisebb áldozatok árán foglyul ejtik, kezdetét veszi az igazi káosz. A robot kicsiny bogarakká málik szét és ezek felbolydult méhkasként rombolnak kamiont, stadiont és mindent ami az útjukba kerül. Amikor már másodszor hangzik el a következő dialógus Keanu és Jennifer között, azt reméljük, hogy a mozitermet is eléri az invázió. Keanu ugyanis dörgedelmesen szólítja fel a doktornőt, hogy változzatok meg, mire Jennifer elhaló hangon rebegi, hogy megfogunk. Kajánul még azt is megjegyezzük, hogy amikor az ufó megállítja a közeledő vészt, semmilyen rombolás nyomai nem látszanak, pedig előtte például a már említett stadiont is szénné döngölte. Lehet, hogy egy makett város ledózerolása túl sok lóvét emésztett volna fel?

Keanu Reeves tényleg olyan, mint egy robot. Végig ugyanazzal a rezzenéstelen arckifejezéssel kommunikál. Ha az volt a rendezői utasítás, hogy minimális eszközökkel jelenítse meg a földönkívülit, Keanu tökéletesen megoldotta a feladatot. Jennifer Connelly megint azt a perszónát forszírozza, mint a Véres gyémántban Caprio mellett, tele öncélú, bárgyú, felejthető mondatokkal. Az egykori Monthy Python tagot, John Cleese-t szörnyű megalázó helyzetbe hozták. Pár percet kap, és az is nagyon szánalmas. Az Oscar-díjas szebb napokat látott Kathy Bates ugyan több időt tölt a vásznon, de a hülye, szűklátókörű politikus bőrébe bújva láthatóan iszonyatosan szenved.

Ismét megállapítást nyert, hogy logika, és világos elképzelések hiányában felesleges újrahasznosítani a régi klasszikusokat. Ilyen összeszedetlen, észveszejtő baromságot már régen láthattunk. Az, hogy valaki hisz a földönkívüliek létezésében szubjektív dolog. Egy tanárnőm mondta még az általános iskolában akkor fog majd hitelt adni ennek, ha elé állnak és kezet fognak vele. Jelzem, hogy ez még nem történt meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.