Romboló Ronald visszatér. Kő kövön nem marad. Apokalipszis most. Coppola után szabadon. A kritikusok közben fenik rá a fogukat. Szétcincálják és megeszik reggelire. Barátunk pedig csodálkozik és haragszik. De mégis mit vár? Valószínűleg azt, hogy ajnározzák megalomániáját, az emberekbe vetett túlzottan gyerekes hitét, infantilizmusát és határok nélküli optimizmusát. Bocs, de ez nem megy. Hiába a díszes, cicomás külcsín, attól a belső tartalom nélküli marad, üres közhelyekkel és idétlen, demagóg mondanivalóval megspékelve. Emmerich Úr ön ismét megbukott. Majd készüljön fel pótvizsgára. Merthogy azon ott lesz, az hétszentség.

Szóval nézzük csak át ezt a hézagoktól sem mentes történet csírát, amivel a rendezőnk elindítja a szokásos hát –és kedélyborzongató világvége vízióját. A maják ősi naptára 2012-re megjósolja a nagy armageddont. Bizony a Föld menthetetlenül pusztulni fog. Nincs apelláta és nincs olyan ember, aki megakadályozhatná. Persze az előrejelzés beigazolódik, mintha Aigner Szilárd mondaná. Az amerikai kormány azonban készült. Hiszen ők mindent tudnak előre. Bárkákat építettek Kínában. Nem is egyet, rögtön hármat. Ezeken biztosítják a túlélést a világ vezető emberei számára, valamint azoknak, akik megfizetik a jegyeket, egyszóval a burzsujoknak. De ide akar eljutni Jackson Curtis (John Cusack) lecsúszott író is, aki gyerekeivel, exnejével és annak jelenlegi élettársával vág neki az útnak.

Két dolgot becsülhetünk a német származású direktorban. Az egyik, hogy felvállalja dilettantizmusát. Azt hogy csak végletekben, gigantikus rombolásban és – ennek ellentételezéseként a szünetekben – giccses, mesterségesen könnyfakasztó érzelmekben gondolkozik. Ehhez ért. Számára nem létezik több opció. A másik, hogy ezért összekalapolja az ehhez feltétlenül szükséges negyedmilliárd dollárt. A nézőt pedig nem érdeklik az apróságok. Inkább összeszorított fogakkal szurkolnak a főhősöknek, akik egy paraszthajszállal mindig az apokalipszis előtt járnak. A trükkök pedig nem kevés izzadtsággal, kínkeservesen követik a menekülőket. Néha mintha el is sodornák őket. Áá mégsem, az csak a látszat. Ott vannak ők. Kis pontok a nagy káoszban. Emmerich persze az alapfigurákat juszt se hagyja odaveszni.

Egyszer John Cusack például a szakadék szélén kapaszkodva mászik elő a semmibe zuhanó kisbusz leghátuljáról. Hogy sikerült ez? Valami „káprázatos” varázslat révén. Két kézzel kapaszkodva különösebb megerőltetés nélkül pattan fel, mert indul a repülőgép. Van, aki ezek után képes komolyan venni, amit lát? Az meg már a kutyát nem izgatja, hogy a szkript nagyvonalakban követi a Holnapután cselekményét, lényegtelen változtatásokkal kiegészítve, megbénítva az egy az egyben történő önismétlés vádját. Persze nemcsak Emmerich saját munkásságának szelleme kísért itt. A Daylight, az Armageddon, sőt még a Titanic utórezgéseit is szép sorjában felfedezhetjük a 2012-ben.

A bakik, logikai bukfencek közben úgy hullanak ránk, mint a vakolat. Térerő mindig van. A legnagyobb cunami előtt is. Már összeomlott a fél ország, de a mobiltelefon még használható. A három bárka közül csak az egyikre koncentrálunk, az megjárja a poklok poklát, míg a másik kettő akkor bukkan fel, amikor már látszik a fény az alagút végén. De hogyan kerülnek oda? Ez csak költői kérdés természetesen, ott vannak és ez a lényeg. Emmerich töménytelen mellékfigurát alkalmaz, akiket aztán gyorsan hazavág. Elsőként Woody Harrelson pusztul. Pont a legjobb arc. Aztán persze követik őt a többiek. Mindegyik haláltusáját közeliben mutatja a rendező, az érzelmek felturbózása végett. A vég persze pozitív. Naná, próbálna másmilyen lenni. Az emberiséget fenn kell tartani, öreggel, gyerekkel, nővel, férfivel egyaránt. Amikor pedig mindenki megmenekül a velem egy sorban ülő két srác összepacsizik. Csak remélni merem, hogy nem gondolják komolyan. Ha igen, baj van. Nem kevés.

Emmerichnek csak annyira van szüksége színészekre, mint egy-egy ilyen átlagos, vizuális orgiát ígérő trükkparádéjánál. Semennyire. Kiegészítő láncszemek a nagy csatazaj közepén. John Cusack véletlenül itt van. Valami idevonzotta. Csak nem a rendező lehengerlő stílusa? Most nem romantikus lovag. Ezúttal akcióhős. És mint ilyen szánalmas. Az is, hogy idáig süllyed. Woody Harrelson azonban jó, sült bolondnak meg pláne. Arra a pár percre, amíg lehetőséget kap. Legalább jól keresett. Egy nagyobb cameoval. Aztán sorolhatnánk még a neveket Oliver Plattől, Danny Gloveren át egészen Thandie Newtonig. Minek? Fogasok egy hatalmas ruhatárban.

A három bárkán van vagy tízezer ember. És most csak saccoltunk. De könyörgöm hány budi jut rájuk. Ugye elgondolkoztató? Ez az apró momentum jellemzi Roland Emmerichet. A részleteket teljes mértékben hanyagoló, mindent a látomásának alárendelő vizuális kisiparos. A látványért megveszőknek nagy móka lesz. A többiek halálosan unni fogják. Már csak a játékidő miatt is. Két és fél óráig semmi pisi, semmi kaki. Csak pusztulás a köbön. Ki bírja még?

Értékelés: 3/10 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.