A művészi véna adott. Rebecca Miller Arthur Miller lánya és Daniel Day-Lewis felesége. Nem mellesleg filmrendező. A Jack és Rose balladájában – első szárnypróbálgatása – saját férjurát dirigálta. Nem is akárhogyan. Lewis mindenkit lejátszott a színről, mintha a többiek ott sem lettek volna. Most saját regényéből dolgozott. Ha rosszmájúak akarnánk lenni megjegyezhetnénk írói tudása az apjához még nem ér fel. Azonban a konstruktivitás győzedelmeskedik bennünk, ezért mondjuk azt, hogy van mit javulni. A jobb részek ellenére is. Persze a léc magasan van.

Pippa Lee szőrösen születik. Persze később levedli, de az édesanyja majomszeretettel ragaszkodik hozzá. A lány kamaszkorában már szabadulna tőle, elege lesz az örökös babusgatásból, tutujgatásból. A nagynénjéhez szökik, ahol már felnőttként kezelik. Talán túlságosan is. Egy félreérthető szituáció után megint utcára kerül és így kipróbálhatja a lázadó hippik életét. Ekkor ismeri meg a jóval idősebb könyvkiadót Herb Lee-t, akihez később feleségül megy, és akinek két gyereket szül. Most pedig éli a hétköznapi feleségek kissé unalmas, egyhangú életét. Maximum az elviselhetetlenül háklis férje, gyógyszerfüggő anyja és az új szomszéd lendíti ki onnan. Valljuk be bátran nem nagy kihívás.

Hol van itt a négy élet kedves magyar címadó barátaim? Tekintsük inkább mérvadónak az angol eredetit (The Private Lives of Pippa Lee). Ugyanis jó, ha kettőről beszélhetünk ebben az esetben. Egy kamaszkorról, melyet áthat a túlzott gondoskodásból, dédelgetésből eredő elfojtott frusztráció. Ez pedig a lázadás iránti olthatatlan vágyakozásban manifesztálódik. Ezt megunván érkezik el az igazi felnőtté válás, egy házasság formájában.  A kiválasztott öreg, mint az országút, de van pénze és az intelligenciával sem áll hadilábon. Menekülés a bizonytalanságból. Anyagi mellé érzelmi biztonság is dukál. Persze az idő elteltével ezzel együtt unalom, bágyadtság, fásultság ás fáradtság.

Pippa Lee viszont tűr egy látszatkapcsolat fenntartása végett. Ez az a pillanat amikor Rebecca Miller filmjének hitelessége megkérdőjeleződik a szemünkben. A férj egy elviselhetetlen, hóbortos, néhol lekezelő, néhol fölényes, flegma szörnyeteg, aki mellett egy perc is örökkévalóságnak tűnik. Mi tartja mégis mellette főhősnőnket? Miller nem mutat fel kellő motivációs erőt. A két gyerek már kirepült a családi fészekből, a szerelem pedig már rég elmúlt. Néha az is felvetődik bennünk, hogy egyáltalán volt –e valaha.

A Pippa Lee négy életénél nagyfokú tétovaság érzékelhető. Nem indokolja semmi például a kamaszkori flashbackeket. Miller nem bízik a lineáris történetvezetésben. A visszaemlékezések még inkább fékezik az amúgy is csak lassan vánszorgó tempót. Meg egyébként sem fontosak. Legalábbis úgy tűnik. Miller úgyszólván csak felskicceli ezeket, átszalad rajtuk az illem és a jobb megértés kedvéért. A vezényszólam inkább egy középkorú nő vergődése lenne. Itt viszont túl sok a mellékvágány. Anya-lánya kapcsolat, a szomszéddal szövődő érzelem, hűtlenkedés, útkeresés. Pillanatképek, melyek szétesőek. Mintha a rendezőnő nem találná a helyes irányt, csapong, miközben filmje szép lassan szétfolyik. Úgy bizonytalankodik, mint főhőse.  Miller nem mutat semmi rendhagyót, fordulatai, hangulatváltozásai megszokottak, kiszámíthatóak. A dialógusokban, mondataiban azonban ott csörgedezik az apja vére. Ezekben van spiritusz, néhol egészen jól eltaláltak.

Robin Wright Penn jutalomjátéka a Pippa Lee négy élete. A kívülről érett, megfontolt nőnek mutatkozó valójában bizonytalan és kétségbeesett belső kettősségét kiválóan érzékelteti. Mellette próbál labdába rúgni az Oscar-díjas Alan Arkin. Nem mindig sikerül. Penn a közös jelenetek során elhomályosítja Arkint. Mindeközben persze nem mondhatjuk, hogy a színész középszerű alakítást nyújtana. Wynona Ryder, Julianne Moore, Blake Lively, Maria Bello és Keanu Reeves inkább csak asszisztálnak a tényleg nagyszerű formát hozó Penn mellett.

Rebecca Miller egy képzeletbeli figurán keresztül elemez egy női sorsot. Túl átlagosan, némi csendes humorral fűszerezve. Mégis többre, merészebbre vágyunk puszta önsajnálatnál és könnyezésnél. A Pippa Lee négy élete talán a nőket megfogja, főként azokat, aki esetleg érintettek a témában. A férfiakat viszont egészen biztosan hidegen hagyja. Pedig az lett volna az igazi csoda, ha egy női mozi az erősebbik nem számára is hordoz tanúságokat. Most ez elmarad.

Értékelés: 5/10  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.