A romantika és a szerelem évszak független. Így hát nyár végeztével is kapunk belőle egy-egy pirulát. Azt már régóta tudjuk, hogy a forgalmazók ebben a műfajban lemondtak a minőségről és szinte válogatás nélkül minden ócska szemetet a nyakunkba akasztanak. Ennek ellenére a Férj és feleséget hanyagolták egy csöppet. Úgy tűnik már semmi nem volt a zsebben, mivel hirtelen előkapták a tarsolyból és benyomták egy olyan hétre, amikor még semmilyen cukros limonádé nem borzolta a kedélyeket. Hát lehet, hogy maradhatott volna a dobozban vagy a DVD tékák legalsó polcain.

Dr. Emma Lloyd (Uma Thurman) egyfajta szerelemdoktorként osztja az észt kapcsolati krízisben szenvedő embereknek sikeres rádióműsorában. Egy napon Patrick (Jeffrey Dean Morgan) barátnőjének virágnyelven azt javasolja, hogy hagyja el a férfit. Patrick bosszút esküszik és elhatározza, hogy móresre tanítja a bölcselkedő némbert. Az egyik szomszéd gyerek segítségével betör a népesség-nyilvántartó központi bázisába, ahol megváltoztatja egy kissé a nő életrajzi adatait. Egy kattintással Emma egyedülálló nőből Patrick felesége lesz. Mivel éppen férjhez készül menni, ez nem kis problémát jelent számára. Elindulhat tehát egy másfél órás kalamajka, melynek végén megint piros, szerelmes szívek virítanak majd lelki szemeink előtt.

Griffin Dunne kalandozó típus. Színészként játszott például Scorsese-nél is a Lidérces órákban. Az utóbbi években azonban átigazolt a kamera túlsó oldalára és leginkább rendezőként szerepel a neve a stáblistákon. Rablóból lesz a legjobb pandúr – tartja a mondás. Dunne esetében ez nem igazán stimmel, hiszen például az Átkozott boszorkák (mely az ő nevéhez fűződik) azon túl, hogy összehozta Nicole Kidman-t és Sandra Bullock-ot egy idétlenkedés erejéig közel sem tartozott a korszakos művek táborába. És akkor finoman és nőiesen fogalmaztunk. De a többi próbálkozása is megrekedt a középszer szintjén.

A Férj és feleség hatása sem tart tovább egy nyári szellő lágy fuvallatánál. Viszonylag gyorsan átrobog rajtunk, a moziból hazaérkezvén már úgyszólván egyetlen momentumot sem tudnánk felidézni, sőt szinte semmire sem emlékezünk. A történet olyan, mint egy modern népmese a tűzoltó fiúról és a rádiós sztárdoktor néniről, akiknek egyetlen közös jellemvonásuk sincs, mégis egy szándékos véletlen folytán összekerülnek. Hiba nincsen, itt is kipucoltak minden életszagot a sztoriból, ami egyébként elég hanyagul van felskiccelve. Patrick például seperc alatt beleesik Emmába (ahhoz képest, hogy az elején mennyire utálja), félóra múltán már ódákat zeng róla. A nőnek elég csak a kisujját nyújtani, a férfi már csahol, mint egy pincsikutya.

A karakterek meglehetősen sematikusak. A doktornő fennhordja az orrát, lekezelő és bicska nyitogatóan okoskodó. Egy női Csernus. A tűzoltó viszont kissé bumburnyák, de csak lehúzza a földre a nagyságos asszonyt. Végig ott motoszkál a fejünkben, hogy ők ketten nem nagyon illenek össze, csak a végtelenül mesterkélt fordulatoknak köszönhetően gabalyodnak egymásba. A csajhoz talán tényleg jobban passzolna a vőlegénye, aki egy sznob és pökhendi pojáca.

Az első negyedórában még van egy kis spiritusz, frissesség és lendület. Aztán viszont elfogy a levegő és szép lassan megfulladunk a szürkeség tengerében. Minden olyan panel megfordul itt, amit már tízezredjére látunk. A szokásos recept Laci bácsi konyhájából. Kell két ember, akik a vásznon kívül valószínűleg szóba sem állnának egymással. Jöhet a fellángolós epizód, majd egy látványos purparlé és mindezek megkoronázásaként egy nagy összeborulás, ha lehet minél nagyobb közönség előtt, hadd szóljon. A rádiós szerelmi vallomás már a Kilenc és fél randiban is ciki volt, ott mondjuk még zenét is kértek a nyálas udvarláshoz. Humorban sem állunk túl jól. Az elején kapunk még egy-két fröccsöt, de a vége felé már inkább csak néhány kósza mosolyra futja az ereinkből. A Férj és feleség egy olyan romantikus komédia, amelyből mindkét összetevő hiányzik, nincs sem romantika, sem komédia. Egy suta ötlet alapján készített átlag alatti másolat, aminek nagy előnye, hogy gyorsan vége szakad. A másik, hogy azért nem elviselhetetlen, bár szenvedünk eleget így is.

A szereplők azért kitesznek magukért. Legalábbis ami Jeffrey Dean Morgant és Uma Thurmant illeti. Nem tipikus hősszerelmes, viszont laza és szertelen. A dumája ugyan gáz, de azt nem ő írta, csak felmondja. Uma Thurman két gyerek után is remekül néz ki. Iszonyatosan magas, Morgannek bizonyára sokat kellett pipiskednie, hogy felérje. Egyébként Thurman nem rossz komika, bőven megugorja azt a lécet, amit Renee Zellweger például már sokszor levert. Érthetetlen és felfoghatatlan, hogy Colin Firth mit keres itt és miért vállalta el ezt a kínos szerepet. Idegenként mozog ebben a közegben.

Egy valami még mindig nem akar változni a romkomok kapcsán: szeretik az emberek. Bármilyen mennyiségben és bármilyen minőségben. A ravasz forgalmazók persze hamar kiszagolták ezt, és rendesen ki is használják. Hálásak lehetnek a pároknak és álmodozó szingliknek, hogy biztosítják a bevételt. Kicsit alattomos játék ez. Abba kéne már hagyni.

Értékelés: 4/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.