A Terminátor projekt nem akar kifulladni. Sőt, a gépek csak most kezdik meg az igazi őrjöngést. A Sarah Connor szemszögéből bemutatott sorozat ugyan mind itthon, mint a tengerentúlon bucskázott egy hatalmasat, de volt még olyan rendező a horizonton, aki látott fantáziát a történetben. Andy Vajna pedig kacsalábon forgó palotájában, szivarfüstbe burkolózva mustrálhatja a nem éppen hízelgő végeredményt. Ha az X-Men újabb részénél kételkedtünk, akkor ez most hatványozottan érvényes.


John Connor 2018-ban a gépekkel folytatott hősies háború kellős közepén keresi az apját, Kyle Reese-t. Nem várt segítséget kap a félig ember, félig gép Marcus személyében, akit halála után éppen a Skynet, az ellenállók ellenfele fejlesztett robottá. Marcust fűti a bosszú amiatt, hogy gépet csináltak belőle. A két katona szövetsége közel hozza a harc végét.


McG a szegényes sztorit hatalmas robajjal, szürkébe hajló apokaliptikus világgal, töménytelen vizuális effekttel és özön tűzijátékkal pótolja. A fura, rapper művésznévvel bíró pasas úgy öli meg az első két, James Careon által jegyzett Terminator hangulatát, hogy közben folyton-folyvást utalgat rá. Jonathan Mostow még rábírta Schwarzit egy utolsó fellépésre a kormányzói karrier előtt, McG-nek már csak egy robosztus, digitális Arnoldra futotta, aki természetesen a hagyományokhoz híven, ádámkosztümben pöffeszkedik. A Guns’n’Roses You Could Be Mine c. slágere még a mai füleknek is kellemes akkordokat rejt. És ez még csak egy-két morzsa a rahedli múltidézésből.

Sokkoló azt látni, hogy a rendezőnek elgurul a gyógyszere és nem tudja megkülönböztetni a videojátékot a mozifilmtől. Semmi önálló elképzelés, kapkodás és türelmetlenség. A két főhős sorsát a rendező párhuzamosan követi, sokszor nagyobb felületet adva a félig gép Marcus-nak, mint a jól bevált márkanévvel rendelkező John Connor-nak. Ennek tetejébe még a tolvajkodással sem áll hadilábon. Az utolsó Alien-ben voltak a Terminator negyedik részéhez hasonlító túlzások, pl.: vízben úszó szörnyek. Itt a gépek még ezt is túllicitálják, amikor motorokká vagy a kígyókra hajazó csúszómászókká vedlenek. McG filmje egy bádogfesztivál, amit időnként borzasztóan ostobán és pongyolán megfogalmazott bölcsis szinten mozgó dialógusok tesznek még elviselhetetlenebbé.

A direktor minden blockbuster kelléket precízen feltálal. Elengedhetetlenül szükséges egy extra gusztusos, csöcsös-faros menyecske a férfi nézők megnyugtatása és kárpótlása végett. Meg persze azért, hogy a szerelmi szál se hiányozzon a megszokott receptből. Minden adott tehát ami szem-szájnak ingere, mégis sikerül ebből a vállalkozásból végleg száműzni a lelket és az észt. Egy valami rettenetesebb a Terminator aktuális epizódjánál, mégpedig a nagyon gyenge magyar szinkron, tökéletesen alkalmatlan hangokkal megspékelve.

Christian Bale tökös, férfias és karizmatikus, bár néha főhős létére jó néhány jelenet erejéig eltűnik a színről. Sam Worthington is rendelkezik ezekkel a jellemvonásokkal és egy csöppet sem szorul Bale mögött Marcus karakterével. Anton Yelcin már a Star Trekben gyakorolhatta a pattanásos, jópofa siheder figuráját. Bryce Dallas Howard-nak pedig tehetsége legkisebb csírájára sincs szüksége, hiszen szinte alig látható. Érthetetlen, hogy miért vállalta el ezt a szerepet.

A Terminator: Megváltáshoz is kellett egy olcsó PR botrány és ezt utólag már negatív előjelnek is tekinthetjük. Kiszivárgott ugyanis egy hangfelvétel, amelyben Christian Bale alaposan kiosztja, anyázza és melegebb éghajlatra küldte a felvételt leállító operatőrt. A botrány és a reklámakció ellenére a mozi még így sem muzsikál valami fényesen. Két hét és csak száz millió dollár elég karcsú mutatványnak tűnik. Egy tanulság a végére: ami már egyszer meghalt, azt nem kell mindenáron feltámasztani.

A bejegyzés trackback címe:

https://tevemozi.blog.hu/api/trackback/id/tr291301135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása