Egy film, ami a szőkékre vonatkozó összes sztereotípiánkat fényesen igazolja. A házinyuszi reklámozza a hülyeséget, egyúttal arra bíztatja a gyengébbik nem képviselőit, legyenek minél ostobábbak, annál több férfiszívet ostromolnak és hódítanak meg. Ez az a mozi, ami olyan felszínes, mint a szereplői, ez után tényleg elmorfondírozhatunk magunkban, hogy meddig süllyedünk még, hol van az árok legalja.
Van egy – divatos szóval élve – reality a magyar zenecsatornán, melyben egy vén kéjenc pajkoskodik szilikonmellű, felfújt szájú, általában nulla intelligenciával rendelkező, kényeskedő cicababákkal. Azok meg lesik az öreg minden kívánságát, vetkőznek neki és folytonosan körülötte legyeskednek. Ép eszű ember tíz percet nem tud belőle nézni, de a Doktor Szöszi nagyra becsült írói gárdája úgy gondolta, hogy ez kiváló kiindulópontja lehet újabb szösszenetüknek. Egy kicsit promotálja az első számú puncis magazint, és még a perverz tata, Hugh Hefner is feltűnhet egy-két jelenet erejéig, önmagát alakítva.

A történetünk főhőse Shelley (Anna Faris) aki a Playboy villában éldegél a tejjel-mézzel folyó Kánaán kellős közepén. 27. születésnapja után kap egy elbocsátó szép üzenetet, úgyhogy el kell pucolnia az édenkertből. Nem sokáig jut, mindössze egy lánykoleszig, ahol éppen megüresedik a felügyelői poszt, így ráveti magát a kínálkozó álláslehetőségre. Persze a hely lepukkant, bezárás előtt áll, a kiscsibék pedig a főiskola lúzerei. A szöszi azonnal nekifog a mentőakciónak. Átalakítja a csajokat, hatalmas bulikat szervez és közben szerelmes lesz egy nyugdíjas otthon gondozójába (Colin Hanks).

Hiába a görcsös erőlködés, ebben a sztoriban annyi kakaó van, mint egy napi szappanopera soha véget nem érő folyamában. No de csínján bánjunk az ötletekkel, mert még bogarat ültetünk valamelyik - a nézettségért anyját eladni hajlandó - producer fülébe. Íme egy eklatáns példája annak, hogy Hollywoodban hogyan értelmezik, és milyen ablakon keresztül szemlélik a valóságot. A magyar főiskolások, vagy egyetemisták valószínűleg epekedve és sóvárogva nézik, hogy Amerikában milyen luxus kollégiumokban kénytelenek meghúzni magukat a nebulók. Ebbe a környezetbe érkezik a szöszi, aki ugyan buta, mint a talaj, de legalább első osztályú ribancokat farag a nem túl szemrevaló lánykákból. Ráadásul még csodákra is képes, hiszen az egyik csajnak az átalakítás előtt rövid a haja, ami a változás hatására hirtelen megnövekszik.

Szánalmas, hogy mennyire kirívóan extrémnek állítják be ezeket a nőcskéket. Az egyik például azzal akar imponálni egy srácnak, hogy megkérdezi tőle, hol van a szarolda, mert neki sürgősen kuláznia kell. Érdekelne, hogy hol, melyik bolygón élnek ezek az emberek, akik ilyeneket firkálnak egy forgatókönyvbe, pocsékolva a papírt. Normális, jó érzésű fiatal ilyet soha nem mond, sem a tengerentúlon, sem Magyarországon, ha ismerkedni szeretne. A házinyuszi fulladozik a klisékben, mint hasonszőrű társai. Az ostobaság nem ismer határokat, a poénok nagy része el nem ítélhető módon e köré csoportosul. De kit érdekel ez, amikor a hazai média tele van Győzikékkel, Kiszel Tündékkel, Kelemen Annácskákkal, a bulvársajtó futószalagon kreálja a velük kapcsolatos gyöngyszemeket.

A visszatérő motívumok nem hordoznak semmi újat. A nők sipítoznak, visítoznak, fejhangon traccsolnak, amivel komoly veszélybe sodorják hallójáratainkat. A könnyes búcsúk kihagyhatatlanok, itt legalább hárommal-néggyel találkozunk. Idegesítő és kifacsart a film vége felé előadott nagymonológ, de úgy tűnik ez is elmaradhatatlan kelléke a zsibvásárnak. A szerelmi szál döbbenetesen hamis és sótlan. Ennek a Hanks fiókának vagy a szerep nem tetszhetett, vagy Anna Faris, de amikor ránéz a szöszire, egyszerre jelenik meg az arcán az undor és a szánalom. Eléggé nagyképűnek tűnik az, hogy egy délutáni matinéba valamilyen életre szóló tanulságot próbálnak becsempészni. Körülbelül annyi értelme van, mint Dévényi Tibi bácsi Én a lemezlovas című „gigaslágerének”. A kötelező lelki fröccs tehát így szól: nem a külcsín, hanem a belbecs legyen a fontos. Megint egy fájdalmas lózung és megint egy cáfolat, hiszen A házinyuszi másfél órán keresztül éppen az ellenkezőjét tuszkolja belénk.

Anna Faris talán egyszer kiemelkedő komika lesz. Vannak kifejezetten jó pillanatai, kitűnően parodizálja ezeket a tucat fruskákat. Azt nehéz elfelejteni, hogy egyszer összeállt Rob Schneiderrel, összességében viszont korrekten megoldja a rábízott feladatot. Colin Hanks ugyanolyan blődlikben vállal szerepet, mint annak idején az apja. Érződik, hogy nem sok kedve van az egészhez, de kötelességből megcsinálja. Ha ezek után beindul az áhított karrier nem szólhatunk egy szót sem, ha viszont döcög a szekér, szégyellheti magát ezért a szarért. A lányok között ott van Bruce Willis és Demi Moore közös gyermeke Rumer Willis, aki le sem tagadhatná az anyját. Kicsit szögletes az álla, de bizton kijelenthetjük jó nő lesz belőle, Bruce barátunknak nehéz jövőt jósolunk, valószínűleg puskával kergeti el a mindenre elszánt udvarlókat.

A házinyuszi gyorsan fogyasztható tucatáru. Így is kell kezelni. Amerikában behozta az árát, és nálunk is keresni fog egy keveset. Ha fő vetélytársát Rob Schneidert megveri az nem baj, annak csak örülni tudunk, de azért mindent egybevetve a rögtön felejtős kategóriába tartozik. Egy nap múlva már arra sem emlékszünk, hogy megnéztük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.