Furcsa szerzet ez a Jerry Bruckheimer. A szakmában egyfajta akciópápaként tündökölt, és ezen tevékenységével jogos elismeréseket vívott ki magának, néhány mélyben végződött szaltó mortálé ellenére is. Aztán hirtelen ráunt a műfajra és kirándulni akart. Nyakunkba sózta az Egy boltkóros naplóját, amit romantikus vígjátéknak keresztelt el. Mi lett a vége, szenvedtünk rajta, mint a bolhás kutya. De nem volt elég ennyi, a Disney-vel karöltve úgy gondolta, hogy a félig animációs, félig élőszereplős tündérmese sem okoz neki mázsás nehézségeket.

Producerünk ezzel akkora szarban mártózott meg, aminek lecsutakolásához két teknő szappanos víz és száz gyökérkefe sem lenne elegendő. Nézzük csak ezt a szinopszist: van egy tengerimalacokból, vagy ha úgy tetszik hörcsögökből álló kommandó csapat egy vakonddal kiegészítve, akiknek meg kell akadályozniuk a hatalomra törő milliárdost, a világ elpusztításában. Persze ezzel együtt az emberiséget is kihúzzák a truvájból, körülbelül, úgy ahogy Bruce Willis csinálta ezt az Armageddonban. Erre mondtuk óvódás korunkban, hogy röhög a vakbelem. Hát most tényleg röhög. Öröm az ürömben, hogy a szélben lengedező amerikai zászlók látványától ezúttal megkímélik a szervezetünket. E nélkül is van hascsikarás rendesen.  

Hoyt Yeatman rendező és Bruckheimer nyilvánvalóan családi csaléteknek szánják a filmjüket. Erre mit látunk fél órával a kezdés után, ha körbenézünk a teremben? Az anyuka két gyermeke közül az egyik könyékig turkál az orrában, a másik meg visítozva bámulja a gusztusos mutatványt. Azt már meg sem várjuk, hogy mit piszkál ki onnan. A mama sem kíváncsi rá, hiszen a kétbetűs kitérő miatt úgy otthagyja a kölykeit, mint a sicc. Amikor visszatér lebiggyesztett ajakkal, unottan lesi tovább a vásznat. Nehezen hisszük, hogy ez a szórakoztatás felsőfoka.

Yeatman eddig zöldfülű volt a rendezés területén egy rövid doksit leszámítva. Speciális trükkökkel foglalkozott a lelkem. A mélység titkaiért besöpört egy Oscart, de közreműködött A légynél, vagy a már említett Armagedonnál is. Talán ezért érezzük azt, hogy a történet egy kicsit sem érdekli, minden energiáját és erejét az animációra, a hörcsögök és más rágcsálók (például görény és egerek) élethű ábrázolására fordítja. Ezzel még elégedettek is vagyunk. Néhányszor azért megcsap minket a 80-as évek szelleme. A Cápa 3-ban mozogtak úgy a ragadózók, mint itt a hörcsögök. Mintha rajzlapról vágták volna ki őket.  

A sztorit tekintve a metódus ugyanaz, mint a világmegmentő katasztrófafilmeknél. Sovány. Azzal szemben azonban megengedőbbeknek kell legyünk, hogy hörcsögökön és görényeken múlik az emberiség sorsa, hiszen illő figyelembe venni a célközönséget. A gyerkőcök talán még elhiszik, amikor műanyag gömbben fészkelődő rágcsálók menekülnek FBI-os terepjárók elől.  Bár ha a bányászengedéllyel rendelkező kölyökre gondolunk, lehetnek szkepsziseink ezzel kapcsolatban. A csattanó sem okoz nagy fejtörést: egy áruló mindig van az egységgé összekovácsolódott csapatban.

A végjáték viszont embert próbáló. Ilyen az, amikor a legrosszabb formájában lévő Stephen King és a Transformers elszabadult fantáziavilága találkozik. Itt kérem szépen nem szobák, mángorlók vagy robotok támadnak, hanem háztartási gépek. Nem csalás, nem ámítás kávéfőzők és turmixgépek. Sokat dobna a közérzetünkön egy-két humorbomba. Nos, a fordító küszködik és izzad, de a sablonos favicceken túl többet képtelen kihozni a verbális alapanyagból. A jól bevált fingások azért így sem maradnak el, lévén van egy görény is a csapatban. Rá bizton lehet számítani ez ügyben.

Az eredetiben Nicholas Cage, Sam Rockwell, Penelope Cruz, Steve Buscemi kölcsönözték a figurák hangjait. Nem lehet tudni Nic Cage meddig képes még süllyedni. A szinkronban többek között Rékasi Károly, Hujber Ferenc és Csonka Brandy jeleskedik. A magyar celebek. Ütős kis csapat. Az élő szereplők közül Zach Galifianakist (Másnaposok) és Bill Nighyt (Igazából szerelem, Rockhajó) valószínűleg leitatták, vagy befüvezték, mielőtt aláíratták velük a szerződést.

Bruckheimer állítólag el volt ájulva, amikor meglátta Yeatman rajzait. Ha becsapja rá az ajtót valószínűleg nem égett volna az arca az újabb blamázstól. Úgy tűnik neki mindegy, hogy milyen áron telik meg a pénztárcája. A Disney sem lehet büszke magára. A Pixarral azért jobban ment. Családi szórakozás helyett kínos görcsölés. Csak az animáció miatt lehet kettes, egyébként egy nagy nullást érdemelne.

Értékelés: 2/10  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.