Alighogy lenyeltük és megemésztettük a Hasonmást, itt egy újabb képregény adaptáció. Tessék csak minél nagyobb dózisokban adagolni, lélegzetvételnyi időnk se maradjon a regenerálódásra, a fájó sebek enyhítésére. A helyszín ráadásul Antarktisz, úgyhogy még a kegyetlenül depressziós télből kapunk egy kis ízelítőt. Hó, jég és szél. Akárcsak decemberben, januárban és februárban. Már most beleborzongunk attól, ami ránk vár. Nyomás a Maldív-szigetekre! Jaa, hogy pénz is kell hozzá. Apró malőr.

Ehhez a „csavaros” sztorihoz már két forgatókönyvíró is kevés volt, mint a már említett Hasonmás esetében. Ezúttal négyen álltak sorban a pénztárnál, hogy szégyenérzet nélkül vegyék fel a suskát. A nagy büdös semmiért. Az Antarktiszon már időtlen idők óta nem volt egyetlen gyilkosság sem. Nahát, most kettő is akad nagy hirtelen. Persze ott van a közelben Carrie Stetko a csinos rendőrnő, aki egy ENSZ ügynök segítségével próbálja kibogozni a csöppet sem bonyolult bűntény szálait. A képregényben két nő nyomoz. Azonban Hollywoodban még a nap is más. Az ügynököt férfiasítani kellett, mert az jobban mutat. Meg persze pislákolhat egy kis érzelem is a sötét éjszakában. Na, ehhez kellett ész és értelem. Kis túlzással egy harmadosztályú bértollnok is képes egy ilyen történetet papírra vetni. Pláne ha megfizetik.

Egy rövid előjáték után Dominic Sena (Kardhal, Tolvajtempó) beküldi Kate Beckinsale-t a zuhany alá. Vajon hogyan instruálhatta a színésznőt? „Katie szép lassan vedd le blúzod, a bugyi maradjon, hagyd, hogy minden férfi megtalálja a sliccét a gatyáján. Jó most pedig érzéki, kiéhezett arccal tusolj, hogy kiélhessék elszabadult fantáziájukat!” Muszáj ezt? Szükség van erre? Pont egy thrillerben. Kétségtelenül szebb látvány, mint egy szétroncsolt fej, vagy véres törülköző, na de nem ezért jöttünk. Később kiderül mégsem olyan rossz üzlet Beckinsale teste, hiszen a cselekmény szakadozott, vontatott és logikai döccenőkkel zsúfolt. Odavezényelnek egy pár újoncot a bázisra, miközben két nap múlva elhagyják a területet. Gyorstalpaló hülyéknek.

Sena is azoknak készíti a filmjét, akik háromig sem tudtak számolni az iskolában. Sértő és mélyen lekezelő, hogy ennyire csökött agyúnak gondolja a nézőt. Negyedóra után már ösztönösen bemondjuk a rosszfiúkat. De most nem leszünk poéngyilkosok, nem említünk neveket. Pedig dolgozik a vágy bennünk. Hol vannak már az Agatha Christie kaliberű tehetségek? Hol vannak már az olyan történetek, ahol az utolsó pillanatig kétséges, ki a hunyó? Valahol elvesztek útközben.

A gyilkos eszköz a jégcsákány. A jégvágót már elkoptatták az Elemi ösztönben. Hamar megkergetik vele Beckinsale-t. Persze ez csak egy leheletnyi ijesztgetés, vagy ha úgy tetszik beetetés. Jó néznénk ki, ha húsz perc után rend lenne az Antarktiszon. Akkor mi maradna a fennmaradó hetvenre? A főhősnő folyamatosan visszaemlékezik arra, hogy miért került erre a világtól meglehetősen elszigetelt helyre. Ezt több részletben csócsálja a rendező, amivel egy tapodtat sem halad előre, viszont gusztustalanul húzza az időt. Sena egyébként is rengeteg kapaszkodót ad, mindent megmagyaráz, egyértelműsít, még véletlenül sem hagy elvarratlan szálakat. Ettől érezzük magunkat úgy, mint a dedóban.

Van persze tizenhat tonna lelki fröccs és egy „majdnem” szerelem. Azon se csodálkoznánk ha Kate Beckinsale a végén áldott állapotban bámulná a fokozatosan tisztuló égboltot. Ez egyébként is olyan, mint valami rossz romantikus filmben. De ez nem egy thriller? A végjáték a mozi egészénél is sablonosabb. Már amennyit látunk belőle az irdatlan hóviharban és szélben. A gyilkos persze régen végezhetett volna a főhőseinkkel, de várja, hogy azok lebirkózzák őt. Hiszen a forgatókönyvben így van megírva. Sena a feszültséget a komponistára bízza. Kiadja az ukázt, minden hullánál erősítse fel a háttérzenét, hátha ettől majd remegő kézzel markolásszák a karfát a beszariak. Jelentem ez csak álom marad. Nincs itt izgalom egy szál se. Ahhoz még Beckinsale zuhanyozása sem elég.

Kate Beckinsale Reese Witherspoon után, helyett kapta a szerepet. Witherspoon okos volt. Dobta a könyvet. Átlátott a szitán. Szegény Kate naiv volt. Azt hitte ki tud valamit hozni ebből a nyomorúságos karakterből. Tévedett. Ezért hát szenved, mint a láncon vezetett rab. Legközelebb nem ártana figyelni és résen lenni. Tom Skerrit, az egykor szebb napokat látott 'nagy név' ólálkodik még itten. Nála is jogosan vetődik fel a kérdés: minek? Vajon mivel kecsegtette ez a szkript? Valószínűleg a lóvén kívül semmivel. Hatalmas blamázs, a jó hírnevének nem segít.

Dominic Sena rendelésre szállítja agyatlan tucatthrillerét. Ami még lehangolóbb, hogy Joel Silver nagyvonalúan támogatja ebben. Biztos lesz rá vevő a piacon. Azonban fényesen igazolódik azon tézisünk, miszerint ami egy kereskedelmi csatornán szombat este tíz óra tájékán, közel a szunyáláshoz egy pohár sör társaságában még elmegy, az a vásznon még kukoricával és kólával a kézben is csődöt mond. Akkor meg minek erőltetni?

Értékelés: 3/10 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.