Elég gazdag a nyelvünk szókincse, ami legalább némi dicsekvésre adhat okot, a sok negatívum mellett. A vaginára is találhatunk egy rahedli kifejezést. Azonban Tóth Barnabás egy újat forradalmasít és csempész be a köztudatba. Nincs mit szégyellni, a cím ugyanis jelen esetben magát a húsos, rózsaszín muffot takarja. Ráadásul a nőgyógyász apuka még azt is megmagyarázza, hogy mitől lesz sajtszagú a lányok nunija. Mint egy agyatlan, posványos, sekélyes és mélyen ostoba amerikai tinivígjátékban. Ajjaj, bajt szimatolunk.

Sajnálatos, hogy Tóth képtelen túlterjeszkedni ezen. Így lesz a Rózsaszín sajt az Amerikai pite szegényes, olcsó és magyar megfelelője. Pedig a forgatókönyvíró-rendező-színész Tóth nem nyeretlen kétéves a szakmában. Gyerekként az Eldorádóból és a Gyerekgyilkosságokból lehet ismerős. Az utóbbiban kifejezetten erős alakítást nyújtott. Aztán, mint előtte már sokan mások átállt a kamera túlsó oldalára is. Kisjátékfilmekeket készített (nem is visszhangtalanul) és olykor – ha ideje engedte – beugrott a szinkronba (a Trainspottingban emlékezetes volt a beteg fiú, Johnny Lee Miller magyar hangjaként). Most azonban az első nagyobb lélegzetvételű útelágazásnál alaposan eltévedt, vagy még inkább félrecsúszott.  

Talán a görcsös akarás okozza  a forgatókönyv koncepciótlanságát, hiszen sokszor azt sem tudjuk eldönteni vajon miről is akar szólni ez a mozi. Tóth kissé elnagyoltan, ügyetlenül felvázol egy apa-fiú kapcsolatot, melynek fő mozgatórugója, hogy a tizenkilenc éves orvostanhallgató kölyök mikor kettyint már meg egy nőt, elveszítve régóta tartogatott szüzességét. Ebből már világossá válik, hogy a gyerek naiv álmodozó, az ősközösségben él, teljesen szembemegy a mai kor elvárásaival. Azt képzeli, hogy az első dugáshoz feltétlenül szükséges a szerelem mindenható ereje. Szép ez így, de kit akarnak meggyőzni, kinek akarnak példát mutatni?  Azoknak a tizenkét éves suhancoknak, akik a különböző plázákban nyalják-falják egymást, miközben alig várják, hogy beosonjanak az elcsendesedett szülői házba egy kóbor numera erejéig.

Tóth nosztalgikus képet fest, „bezzeg a mi időnkben” hangulatot áraszt, közben nem veszi észre, hogy ez már nem aktuális és reális. Talán ezért állít szembe ezzel a gondolkodással egy apukát, akinek lételeme a csajozás, a kufircolás, és persze az is lényeges, hogy minél fiatalabb tyúkocskákat kergessen az óljába. Tény, hogy a szexualitás központi téma, nem lehet nélküle élni, minden társaságban és beszélgetésben felmerül, de hogy ez határozzon meg egy ilyen szoros vérségi kapcsolatot, az már erősen kérdőjelesnek tűnik. Ha mégis, akkor ez irtózatos felszínességre és ürességre vall. Ezt még megtoldja egy baráttal is, akivel meglehetősen alacsony színvonalon (amolyan kisiskolás szinten) kitárgyalják ezeket a problémákat. A spanról mindent elmond, hogy kedvenc szavajárása a „geca”. Erősen töprengünk, hogy milyen közeget látunk itten.

Tóth, illetve forgatókönyvíró társai Hamvas Dániel és az álnéven szereplő Frank Rizzo szexisták. A probléma, hogy nem felnőttesen, hanem gyerekesen és ostobán. Mint az oviban, amikor a középső csoportos fiúcska megkéri a hasonszőrű kislányt, hogy mutassa a punciját, mire cserébe a kiscsaj megskubizhatja az ő fütyijét.

Amikor megunják a szexet elküldik a főhőst (Danikát) Franciországba. Egyfajta útkeresés lenne ez a sok punci és fütyi között. Mindenesetre Danika „hang-drumol” egy kicsit (tényleg briliáns), füvezik, sajtot kóstolgat, flörtölget, majd tesz egy olyan megállapítást, hogy ez sokkal jobb, mint otthon. Mégis haza eszi a penész, hogy végre az uszodában odamenjen ahhoz a lányhoz, akit már húsz perc után kinézett magának. Tóth néha művészieskedik (az apa eltűnése a medencében), néhol komolyabb megállapításokat tesz, néhol érzelmesebb próbál lenni. De minek? Hiszen közben tobzódunk a vulgaritásban, ami ugyan erőteljesen jellemző a közbeszédre, de az mégis elég céltalannak tűnő, amikor minden második szó a „baszik” igét variálja. Ettől függetlenül is erőteljesen steril a környezet és a tartalom, egyszerű szexvígjáték ez kérem szépen a sekélyesebb fajtából és slussz.

Tóth Barnabás magára osztja az egyik főszerepet. Tévesen. Faarca, nullszaldós mimikája, eszköztelen játéka egyszerűen nem passzol egy tizenkilenc éves félig-meddig lázadó (vagy itt inkább állázadó) figurájába. Szerencsénkre menti a menthetőt Bezerédi Zoltán. Lehengerlő játékának minden perce élvezet és kincs.

Egy vidéki artmoziban egyes egyedül vártam a kezdést. Senki más nem volt kíváncsi a Rózsaszín sajtra. Mondjuk reklámra sem nagyon futotta, Pesten is csak négy moziba jutott el. Pedig maga a téma vonzó lehetne az ifi korosztály számára. Vajon hányan fogják ezt látni? – merengek. Az első adatok alapján a fővárosban körülbelül négyszázan. Az eredmény: mintha a doboznak csinálták volna. Szükség van erre? Nem olyat kéne készíteni, ami érdekli a nézőt, és aminek érdemes nagy feneket keríteni? A reakciók szerint a sajtszagú punci nem tartozik ebbe a körbe.    

Értékelés: 4/10 ( kissé nagyvonalúan)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.