Mindenkivel előfordulhat. Legalább egyszer az életben. Az észvesztés állapota, amikor csodálatosan berúgunk, mint az albán szamár, másnap pedig arra sem emlékezünk hol jártunk, mit csináltunk, kivel ittunk, hogyan buliztunk, milyen magasröptű eszmecseréket folytattunk. Ilyenkor szégyenkezünk, fogadkozunk, többet aztán sohasem. Az alkohol azonban csábítóbb minden ígéretnél, és a következő alkalommal gyorsan elfelejtjük, hogy a kijózanodás sokszor szinte fizikai fájdalmat okoz.

Todd Phillips filmjében négy jóbarát Las Vegasba indul, hogy megünnepeljék egyikük legénybúcsúját. A parti olyan fergetegesre sikerül, hogy reggel egy teljesen leamortizált szállodai szobában, tigrisek és csirkék társaságában ébrednek. Az viszont nagyobb gondot jelent, hogy a vőlegény eltűnik, az esküvő pedig a nyakukon van, és az arával is ciki lenne közölni, hogy férjjelöltje nem tud megjelenni az oltár előtt. Kezdetét veszi tehát a nyomozás, melynek során percről percre ki kell deríteniük, hogy mi történt az elmúlt éjszaka, és persze meg kell találniuk nem éppen józan cimborájukat.

Csak annyit kell mondanunk Cool-túra, és némi hezitálás, hatásszünet után bizonyára sokaknak bevillan Todd Phillips rendező neve. Főként, ha megemlítjük ennek egyik legkedvesebb jelenetét, melynek felidézése még most is mosolyt csalhat az arcunkra. DJ Qualls a cingár, kissé ügyefogyott hülye gyerek visszaküldi a kaját egy étteremben, mert szerinte nincs eléggé átsütve. A kis puki szakács mérgében megforgatja a gatyájában, elől, hátul, majd ugyanúgy tálalja a menüt. Persze az előbb még elégetlenkedő vendég jóízűen elfogyasztja az íncsiklandozónak korántsem nevezhető falatokat.

Ugye ezek után senkinek nincs kétsége afelől, hogy a Másnaposokban mire számíthatunk. Todd Phillips ugyanis beteg. Nem kicsit nagyon. Ez a pihent elme viszont a korrektség, a szánalom és a részvét legkisebb jele nélkül kifikázza emberi gyengeségünk legesendőbb és legszerencsétlenebb pillanatait. A karakterek különbözőek, mindössze egy közös tulajdonsággal rendelkeznek: egyikük sem százas. Phillips szótárában nem szerepel az a szó, hogy tabu, pláne ha az a cél, hogy megdolgoztassa a rekeszizmokat. Tényleg mindent bevet, és a leggusztustalanabb, legdurvább képsorra is rátesz egy lapáttal.

Így aztán dúskálunk a „szebbnél szebb” jelenetekben. A szőrös férfi segg látványa alap, de vannak itt okádások, szüntelen vizelések (mindezt természetesen premier plánban). A direktor pedig még ezt is fokozza a csomagtartóból előbújó meztelen kínaival, aki úgy verekszik egy szál pöcsben, mint Jackie Chan, szoptató kismamával, aki két etetés között rúdtáncosként keresi kenyerét, vagy Mike Tysonnal, aki önironikusan röhögteti ki magát. Végtelenül kifacsart, extrém, és abszurd, de baromi szórakoztató. Phillips ráadásul nemcsak az altáji humorban van otthon, hanem a verbális csörtéket sem hanyagolja. Ebben pedig szerencsére partner a magyar fordító is, aki bravúros nyelvi „leleményekkel” dobja meg az amúgy sem lapos dialógusokat.

A Másnaposok kavalkádja ugyan a végletekig eltúlzott, néhol kissé alpári, mégis átélhető, talán azért is, mert hitelesen és autentikusan mutatja be a heveny részegség kijózanodási fázisait. Azt azért nem állíthatjuk, hogy megállás nélkül röhögünk (bár természetesen ilyenekkel is találkozunk, a mindenen mindig vigyorgók most is velünk vannak), de Phillips valóban kevés pauzát engedélyez, csípőből szórja a hülyeségeit. Arról nem beszélve, hogy rendesen felcsigáz, hiszen a féktelen ivászatot nem, vagy csak részletekben mutatja. A stáblista alatt viszont ezúttal tényleg érdemes a teremben ülni. Az egymás után sorjázó fényképekből ugyanis egy olyan buli képe rajzolódik ki, amin egyszer mi is szívesen részt vennénk. Kár, hogy erre esélyünk sincs (ezt pedig nemcsak az anyagiak mondatják velünk). Phillips egyedül a szerelmi szálnál bizonytalankodik. Ezen érződik, hogy amolyan kötelező kellék. Nem lehet meglenni nélküle, ugyanakkor nem lételeme a történetnek.

Túl sok ismert arccal nem találkozunk a szereplők között, és ebben nincs pejoratív felhang. Bradley Cooper asszisztált már Jim Carrey mellett (Az igenember), romantikázott Scarlett Johannson és Jennifer Connelly oldalán (Nem kellesz eléggé), most azonban nagyobb teret kap. Azonban nem ő az igazi nagy durranás, hanem a vágyait elfojtó szemüveges értelmiségit kifigurázó Ed Helms (The Office), valamint az őrült ducit játszó Zach Galifianakis. Mellettük még felbukkan az egyre inkább öregedő Heather Graham, aki a már kissé megereszkedő melleit teszi ki a kamera elé. Neki egyébként teljesen felesleges a jelenléte, inkább esztétikai indokokat sejtünk a háttérben.

Todd Phillips érezhetően képes arra, hogy megröhögtesse a komédiára és önfeledt szórakozásra vágyó publikumot. A Másnaposokon még az idősebb korosztály is magáról megfeledkezve viháncolt. Így például a mellettem ülő már nyugdíj közelében járó öregúr is, aki lelkesen hahotázott minden benyögésen, és közben szüntelenül mutogatott és kommentált a másik oldalán helyet foglaló asszonynak. Csak azt az iszonyatosan büdös szájszagot tudnám feledni, ami eközben facsarta az orromat.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.