Csupó Gábor visszatért a kezdetekhez, első élőszereplős filmje (Híd Theratibia földjére) után és a következő előtt (The Secret of Moonacre) nosztalgiázott egy jó ízűt. Az Immigrants sorsa sem alakult egyszerűen, hiszen eredetileg sorozatnak szánták, és ennek szelleme bizony átlengi az elkészült animációs terméket.

A direktort valószínűleg nagyon zavarja, ha még mindig a Simpson családdal azonosítják. Mégsem lehet megkerülni ezt a tényt, mert ennek hatása, maradványai érződnek aktuális filmjénél is. No nem a történetet illetően, hiszen az Immigrants két főszereplője, Jóska a magyar srác, és orosz komája, Vlad Amerikába vándorol, hogy bizonyítsák megállják a helyüket az álomgyár környékén. Itt viszont némi önéletrajzi motívumot vélünk felfedezni, ugyanis Csupó Magyarországról ment az Államokba a jobb, szebb jövő reményében.

Persze főhőseink nincsenek egyedül, körülveszik őket a különböző országokból érkezett bevándorlók. Van itt kínai, palesztin, arab, mexikói, igazi vegyes vágott, akárcsak a Józsefvárosi piacon. Keresik a munkát, próbálják beindítani a vállalkozásukat, buliznak, csencselnek, és várják, hogy az ölükbe hulljon a szerencse. Ezt az alapot locsolják meg az alkotók gegekkel, váratlan szituációkkal, az eltérő kultúrákból fakadó jellegzetességekkel, sajátosságokkal, melyeknek poénok formájában kellene lecsapódnia. Sajnos ezek inkább csak toccsannak.

Csupó Gábor karakterei külalakra megtévesztésig hasonlítanak azon animációs filmek szereplőihez, melyekhez köze volt (Simpson család, Fecsegő tipegők). A különbség abban lakozik, hogy a Simpsonokat például a szívünkbe zártuk, minden hülyeségük dacára, vagy éppen azért szimpatikusak nekünk. Ezek a figurák azonban közömbösek, rosszabb esetben kifejezetten ellenszenvesek, és sehogyan sem sikerül azonosulni velük. Nehéz megfejteni, hogy Jóska és Vlad barátsága milyen tőből fakad, hiszen színtiszta ellentétei egymásnak, örökösen rivalizálnak, egyik mindig a másik fölé akar kerekedni. A szálló korosodó tulajdonosnője egy kifacsart Szörnyella de Frász, már csak a 101 kiskutya hiányzik mellőle. A kínai kapzsi, modern rabszolgatartó, a palesztin egy rejtőzködő terrorista, a mexikói meg leginkább semmilyen, vagy ha mégis választani kéne a tulajdonságok közül, akkor éhenkórász. Van itt még egy színes bőrű, aranyfogú bácsika, aki imádja a puncit, és fiatalkori hódításaival henceg.

A magyar Jóska ráadásul vegyes nyelven társalog, félig angolul, félig magyarul, ami rendkívüli módon növeli a vele szemben fennálló unszimpátiánkat. Nem igazán értjük ennek a koncepciónak az okát, de nem jön be, sőt néhol egyenesen csődöt mond. Egy-két külföldi sztár is felbukkan – főként Christina Aguilerára vannak kihegyezve -, de ez a magyar néző számára nem kuriózum. Megszoktuk már Győzikét, Kiszel Tündét a hazai celebeket, ők sokkal inkább beleivódtak az itthoni köztudatba.

A legfőbb probléma azonban, hogy az Immigrants nem akar összeállni, nem formálódik egységes egésszé, lazán összefűzött epizódok sorozata. A kapocs, hogy nagyon sokszor ismétlődnek a momentumok. Az álláskeresés meghatározó szál, szinte minden percben előjön. Ennek általában elutasítás lesz a vége, úgyhogy a csávók kénytelenek valamilyen vállalkozásba fogni. Persze ezek sem sikeresek, rendszerint befuccsolnak. Ez így megy úgy 75 percig, amikor legördül a képzeletbeli függöny. A hiányosságok gyógyszere lehetne a humor, amely a show elmaradhatatlan része. Minden fajtájával találkozunk, mint egy jó bazárban, igazán azonban egyik sem durran. Vannak jobb pillanatok, így Fábry Sándor brókere friss, lendületes, ami ellentmond a showman mostanában bemutatott fáradt és elhervadt formájának. A mindenkinek való megfelelés görcsössé teszi az alkotókat, csak a szokványos viccfüzérrel találkozunk, amiben nem sok újat fedezhetünk fel. Lehet, hogy mosolygunk egy keveset, de felszabadultan nem tudunk röhögni.

A szinkronhangok kiválasztása sem egyöntetű örömtánc. Józsa Imre és Kerekes József rutinos rókák, jól teljesítenek, némiképp emelik a színvonalat, persze nincsenek kiírva a plakátra. Szerepel rajta viszont Andy Vajna (őt fel sem ismertem) és Kokó akiknek maximum négy-öt mondat jut. Ők a gyenge PR-fogás áldoztai. Hernádi Judit nem rossz, Szabó Győző túlfazonírozza az orosz akcentust, Hujber Ferenc pedig úgy tesz, mintha egy meleg srácot szinkronizálna.

Az Immigrantset Amerikába is be szeretnék mutatni. Nem biztos, hogy erőltetni kéne, elkerülnének vele egy önbizalom csökkentő buktát. Csupó nem akart rosszat, viszont csinált egy közepes animációt, amivel szükségtelen megbontani egy felfelé ívelő karriert. Végig egy gyengébb Simpson epizód képe lebeg a szemünk előtt. Talán azért, mert olyan, mintha az lenne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.