Luc Besson szimata ismét a régi. Addig csaholt, szaglászott és ólálkodott, amíg talált egy életmentő pirulát, amivel bizonyítja, hogy nem ejtették a fejére és kapizsgálja ő még mitől döglik a légy. Az Elrabolva viszonylag kis költségvetése ellenére már régen betermelte a százmilliót, a Top 10-ből pedig bottal sem lehet kiűzni. Mi is kell ehhez a több mint kielégítő teljesítményhez? –vetődik fel a kérdés bennünk.


Nos, először is nem kell gyökeres, száznyolcvan fokos fordulatot venni. Vannak már jól bevált formulák, többször kipróbált, elsütött elemek, amiket leporolva, csiszolgatva, esetleg némiképp variálva újra be lehet dobni az állóvízbe. A Taxi motorjai ugyan lefulladni látszatnak, és A szállító-széria is csak egy helyben totyorog, de az izgalmat, a pörgést, a nyaktörő mutatványokat mindig díjazza a közönség. Arról nem beszélve, hogy van ehhez egy karizmatikus színész, Liam Neeson, aki képes arra, hogy elvigye a hátán az egész produkciót. Ha valaki eddig nem volt Neeson rajongó, most egy szempillantás alatt azzá válik. Schwarzenegger pedig Kalifornia kormányzói székében henteregve irigykedve figyelheti, hogy az ír színész milyen profi hozzáállással végzi a dolgát. Talán jobban tette, hogy képletesen szólva szögre akasztotta a futballcipőt, hiszen emellett már úgysem tudna labdába rúgni. Pierre Morel direktor eddig nem volt túl ismert, bár a névtelenség homályába sem burkolózott (B13- A bűnös negyed). Az Elrabolva után valószínűleg Hollywood kapui is szélesen tárulnak ki előtte.

Luc Besson és Robert Mark Kamen (Besson hű fegyverhordozója) forgatókönyve minimális sztorit hordoz magában, ami ebben az esetben nem feltétlenül nagy tragédia. Brian Mills (Liam Neeson) a kormánynak dolgozott és saját hazájáért feláldozta a családi életét. Miután nyugállományba vonult, szeretne jobban odafigyelni az addig elhanyagolt lányára a 17 éves Kimre. A gyerek közvetlenül születésnapja után azzal a kérdéssel fordul az apjához, hogy engedje el őt Párizsba a barátnőjével, amihez lévén, hogy még nem töltötte be a 18. életévét szülői beleegyezés kell. Némi hezitálás után bizonyos feltételekkel rábólint az európai túrára. Kisvártatva kiderül, hogy aggodalma nem volt alaptalan, mert lányát elrabolják. Brianből előtör a múltja és tűzön-vízen keresztül küzd, hogy épségben visszahozza lányát.

A Több mint testőrből elcsent felütéssel kezdünk. Brian poroltó nélkül, pusztán ököllel ártalmatlanná tesz egy merénylőt, aki az ünnepelt, fiatal popdíva életére tör. Nem túl eredeti, de előre borítékolja, mire számítsunk a továbbiakban. A petárda után pedig jöhet az igazi tűzijáték, ami olyan, mintha egy dupla adag feketét (szigorúan cukor nélkül) kevernénk fél liter energiaitallal. Egyszerűen szárnyalunk, nyoma sincs itt fáradtságnak, elpilledő tekinteteknek, csak kigúvadó szemekkel és szűnni nem akaró érdeklődéssel pillázzuk, hogy mikor érkezik a következő löket. A „sok lúd disznót győz” fordítottja érvényesül, hiszen mindössze egy legény van talpon a vidéken aki állja a sarat egy rakat bűnöző ellenében.

Sok a rosszfiú, de főhősünk becsülettel aprítja őket. Neeson nyomozása során kicsiny darabkákból rakja ki a teljes puzzle-t, melyben nincs semmilyen csavar, vagy váratlan húzás, amitől egy pillanatra gondolkodóba esnénk. Logikus láncszemek sorozata, ami talán a sodró, csöppet sem elmélázó lendületnek köszönhetően impulzív és magával ragadó. Persze hiba lenne minden „bűvésztrükköt” készpénznek venni. A magányos bozótharcos apukának például egészen a végső küzdelmekig szinte a haja szála sem görbül, megússza kisebb horzsolásokkal és zúzódásokkal. Alapfeltétel egy akciómozinál, hogy a látványos verekedések, az autósüldözések gördülékenyen beépüljenek a történetbe és ezt az Elrabolva kifogástalanul abszolválja.

Ami azonban ténylegesen megkülönbözteti a tucatáruktól, hogy van benne némi szív és lélek, és ez Liam Neeson játékában tükröződik igazán. Torokszorító, ahogy az apa félretéve mindent könyörtelen és megszállott szamurájként küzd a lányáért, nem ismerve semmilyen kegyelmet és megbocsátást. Elég Neeson arcát néznünk, amikor megpillantja lenge öltözetben és bedrogozva ténfergő lányát, miközben kéjenc „hurkagyurkák” licitálnak rá. Nem is olyan mélyen megbújó emberi érzéseket csalnak ki belőlünk, kicsit életszagúvá téve a filmet. Azért is hálásak lehetünk a mozinak, hogy ráirányítja a figyelmet korunk egyik égető problémájára, a lánykereskedelemre, ami körbefonja a világot és valódi tragédiákat, sok-sok mocskot szül.

Neesonnál nem kell természetesebb és hitelesebb színész Brian Mills karakteréhez. Arcot farag egy akcióhősnek, - kisebbfajta csodát művelve -, akivel szinte együtt lélegezünk. Klasszis teljesítmény! A mellékszereplőkről se felejtkezzünk el. Maggie Grace (Lost) csípőből hozza a 17 éves nyafka, hisztis és kissé meggondolatlan kislányt. Famke Janssen elviselhetetlen anyukát alakít, aki még mindezek tetejébe fölényes is. Leland Orser a Vészhelyzethez hasonlóan itt is egy epizóddal kell, hogy beérje és a 24-ből ismert Xander Berkeley-nek is ez a sorsa.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy osztoznánk Liam Neeson családi gyászában. Pár nappal ezelőtt egy síbaleset következményeként elhunyt felesége, két gyermekének anyja Natasha Richardson. Koltai Lajos Estéjében édesanyjával a szintén világhírű Vanessa Redgrave-vel játszott együtt, de színpadon is kamatoztathatta tehetségét. Olyannyira, hogy a Chicago című musicalben nyújtott teljesítményéért a Tony-díjat is megkapta. Innen a távolból részvétünk Mr. Neeson!

Luc Besson, Pierre Morel és Robert Mark Kamen triásza egy ízig-vérig izgalmas, feszültségekkel és konfliktusokkal teli filmet kreált egy nem túl bonyolult ötletből, melyekből még az emberi pillanatok sem hiányoznak, messziről kerülve mindenféle nyálas fröcsögést. Liam Neeson jutalomjátéka a műfajában az elitklubba írta magát. Emiatt aztán senkinek nem lehet szégyenkeznivalója, még a tisztes helytállást is sikerült túlszárnyalni.

A bejegyzés trackback címe:

https://tevemozi.blog.hu/api/trackback/id/tr821312436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása